Nyolc éve nem láttam már Katit. Szép volt, okos és irigylésre méltó, az a tizenéves, akinek a tablóképére még mindig emlékszik minden móriczos gimnazista. Pedig ő igazán keveset tett ezért. Nem lubickolt könnyen szerzett népszerűségben, önmaga helyett inkább a természetet imádta, ami mind ez idáig gazdagon tüntette ki bájjal és erős akarattal.

 
Kati

Miért és hogy is kerestem volna Katit?! Mindig úgy éreztem, biztonságban, de távol jár tőlem. Távol és magasban. Lelkesen mássza az ő imádott hegyeit.

Most itt állok, nézek egy képet, és folyik a könnyem. Kati egy ágyon ül, ugyanaz a mosoly, ugyanaz a szép arc, csak a szemeiből tükröződik riadt félelem. Több száz móriczossal együtt kaptam az üzenetet.

Katinál egy rutin üzemorvosi vizsgálaton akut leukémiát diagnosztizáltak. Halálos beteg. Gyors lefolyású. Kórházban van, csontvelő-átültetésre vár. Kevesen tudjuk, hogy ehhez őssejt- donorra van szüksége. 1:10 000-hez az esély, hogy az én sejtem menti meg az ő sejtjeit. Kevés. Szinte semmi. De ha eljön velem még 9999 hegymászó, néhai és mai gimnazista, olvasó, vagy csak egyszerüen igaz ember, akkor az már valami. Csaknem a legtöbb: esély az életre. Mosolyokra, kalandokra, a szabadságra, a végtelen evilági térre, amelyet a szirtek és ormok nyitnak meg előtte.

Honnan tudja egy ember, hogy valóban szeretik? Biztos mindenki máshonnan. Ám, most nem lehet kétség. A kép és a néhány soros hír több mint 300 magamfajtát parancsolt véradásra. Mindenki tette, amit tenni tudott. Én írok, és könyörgök, hogy sokan jöjjenek. A barátja töredezett mondatokkal mindenkit a hegyekbe hív! Aki vért ad, megtanítja hegyet mászni. Ő ezt adhatja, mit tehetne többet? Aki eljön, a legtöbbel gazdagodhat! Ő megpróbálta, ő akkor ott és annak segített, akinek ez a legjobban kellett. A többi, már a teremtő dolga. Mi csak besegítünk.

 

Ötven kiló fölött

18-45 év között minden egészséges ember adhat vért. A vérvétel és a szükséges vizsgálat 3 órát vesz el az életéből. Neki ez a 3 óra jelenthet még 50 évet. Vércsoport nem számít, minden csepp segítség.

Az Országos Véradó Szolgálat honlapján (www.ovsz.hu), minden kérdésre választ kaphatnak az ős­sejtdonoroknak szóló információk között. Keresse fel a lakóhelyéhez legközelebb lévő véradó központot és segítsen!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!