Nagyban folyik az MTA intézeteinek kiköltöztetése a Várból, hogy helyet csináljanak az épületekbe települő Belügyminisztériumnak.

 
MTA épülete - Fotó: Draskovics Ádám

A héten hatalmas mennyiségű könyvet kényszerültek kipakolni a munkatársak – úgy értesültünk, hogy akár értékes forrásművek is a szemétdombra kerülhetnek a selejtezés során. Közben az intézetek új otthona, az MTA új Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóháza, amelyet 8 milliárd forintból húztak fel, a Soroksári út közelében még nem áll készen a munkatársak fogadására. Bár az MTA korábbi megkeresésünkkor azt válaszolta, minden adott a zavartalan munkavégzéshez, úgy tudjuk: akár őszig is elhúzódhat a költözés, és elképzelhető, hogy addig számosan otthon kénytelenek dolgozni.

Bár az MTA tagadta, egyik forrásunk szerint meghiúsult egy bútorokra kiírt közbeszerzési pályázat, ezért az irodák egy része üresen áll, illetve a régi épületekből vitték át a berendezés egy részét. „Bármit is mondanak, minket arra készítenek fel, hogy egyelőre nem lehet az új helyen munkát végezni, de ezt hivatalosan nem ismerik el” – mondja egy érintett. Ez leginkább azért jelent problémát, mert ellehetetleníti a műhelymunkát, megakaszthatja a közös projekteket, amelyek egy része pályázati pénzből folyik.

A munkatársaknak egyéb kifogásai is vannak az új hellyel, a Budai Várhoz képest inkább egy multicégeknek fenntartott irodaházhoz hasonlító épület nagy váltást jelent. Annál is inkább, mert a kutatók életét a Várban megkönnyítette a most szintén máshová költöző Magyar Nemzeti Levéltár és az Országos Széchényi Könyvtár sétatávolsága.

A Soroksári út közelében lévő ingatlan tulajdonképpen mindentől távol, egy ipari negyedben terül el, ahol se boltok, se kávézók nem találhatók. „Ha a Magyar Művészeti Akadémia is ilyen környezetben működne, még le is nyelnénk a békát, de így ennek üzenetértéke van számunkra” – teszi hozzá egy kutató.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!