Kónya Péter független országgyűlési képviselő, a Szolidaritás korábbi vezetője új pártot alapítana, ám még csupán fontolgatja egy új politikai formáció létrehozásának lehetőségét.

 
Kónya Péter

– Egyszer már próbálta, és nem sikerült. Miért gondolja úgy, hogy ami nem működött együtt, az megy majd egyedül?

– Úgy szokták mondani, ugye, hogy a remény hal meg utoljára.

– Vegyük ezt most öniróniának?

– Az is van benne, kétségtelen, de erre is csak az képes, aki már megélte és végigvitte azt, amiben hitt, vagyis tudja, hogy mit vállal.

– S milyen formációt öltene az új pártja?

– Erről korai volna beszélni. Ami azonban biztos: nem húz se jobbra, se balra, de nem is kerül körforgalomba. Nem ideológiákhoz kell igazodni, hanem elvek mentén kellene haladni. Amire nagy-nagy szükség van, az az összefogás.

– Összefogás? De kivel?

– Nem pártokkal, hanem az emberekkel.

– A pártok is emberekből állnak, vagyis értsük úgy, hogy a nagyszámú bizonytalanok táborát célozza meg?

– Magam is a bizonytalanok közé tartozom. Meg kell találni azokat, akik hasonlóan gondolkoznak. Csakis így lehet jövőt építeni.

Címkék: ellenzék

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!