Lázár: Állnak a népszavazás elébe. - Három hiteles papírja is van már arról a kormánynak, hogy az emberek rühellik a vasárnapi zárva tartást: most a Tárki találta úgy, hogy a teljes népesség 59,2 százaléka újra kinyittatná az üzleteket a hét utolsó napján. (A Medián azt mérte, hogy a válaszadók 62 százaléka ellenzi a vasárnapi zárva tartást, az Ipsos kutatásában pedig 68 százalék volt ez az arány.)

 
A Spar nem rémült meg a bezárt vasárnaptól, az embereket azonban nem csak kereskedelmi érdekek mozgatják - Fotó: Kállai Márton

Mivel a Nemzeti Együttműködés Rendszere – a miniszterelnök meghatározása szerint – az emberek akaratán alapul, a lapunk megkérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy az adatok ismeretében,nem tervezik-e a törvény módosítását, visszavonását. A tárca nem válaszolt.

Még mindig minden lehetséges fórumon próbálják a kormányzatot rábírni, hogy vonja vissza az elhibázott törvényt, magyarázta Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a nyári szezonban botrány lesz az üdülőterületeken. „Képzeljük el, amint mondjuk Siófokon vagy Keszthelyen tízszer annyian nyaralnak, mint a város eredeti lakossága, és vasárnaponként csupán néhány helyi kisbolt lesz nyitva. Nonszensz!” – hozott példát Dávid Ferenc. (A döntéshozókat nem hatotta meg sem a balatoni, sem a velencei önkormányzatok levele, holott tucatnyi városvezető lépett fel a nyitva tartás érdekében.)

A VOSZ az alapvető jogok biztosához fordult, arra hivatkozva, hogy a jogalkotási törvény kimondja, miszerint kötelező egyeztetni az érintettekkel a törvények elfogadása előtt. Ezt a kormány több esetben is elmulasztotta.

A VOSZ politikai pártokkal továbbra sem tervez együttműködni a zárva tartásról szóló népszavazás ügyében, de a kérelem benyújtására most amúgy sem lenne esély, ugyanis épp a Munkáspárt referenduma van napirenden a választási bizottságnál. (Ha népszavazás lesz, állunk elébe. Ezt mondta a vasárnapi boltbezárásokkal kapcsolatos referendumról Lázár János.)

Átütemezett vasárnap.
Bár egyelőre még nincsenek országos számok arról, hogy rendezte át a vásárlási szokásokat a vasárnapi zárva tartás, a Spar statisztikái trendeket már mutatnak. Az üzletlánc összforgalmának 9,1 százalékát adja a vasárnap. Az üzletek – meghosszabbított nyitva tartással – pénteki forgalmukat 6,5 százalékkal tornászták feljebb, szombaton 23,2 százalékkal több portékát értékesítenek, hétfőn pedig 12,4 százalékkal kasszíroznak többet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!