Villogó rendőrautók lepték el a budapesti és nagyvárosi utcákat péntek és szombat éjszaka: a hétvégén sok szórakozóhelyen tartott razziát a rendőrség. Elsősorban azokba a klubokba vonultak ki, amelyeket többnyire a fiatal, illetve a kelleténél fiatalabb korosztály látogat. Többek között azt vizsgálták, hogy a szórakozóhelyek veszélyhelyzet esetén kiüríthetőek-e biztonságosan. Emellett a jogsértéseket, például a feketén történő foglalkoztatásokat is igyekeztek kiszűrni.

 

Az egyik felkapott budapesti klub előtt is egy tucat rendőr figyelte a történéseket péntek éjjel. „Nem tudom, hány éjszaka kell még itt álldogálnunk, de remélem nem sokáig, mert már nagyon unom” – tájékoztatott a rend egyik fagyoskodó őre. Egy eredménye mindenképp volt ott a razziának: a tömeg a bejárat előtt torlódott fel, mivel szakaszos beléptetésért felelős „kidobók” nem a várakozók sorrendjében, hanem „pofára” engedték be a bulizni vágyó fiatalokat.
 

Hétfőre készül el a Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter által létrehozott munkacsoport a diszkószabályozási javaslatával. A West Balkánban történt tragédia után nem sokkal létrejött testület célja olyan módosítási javaslat kidolgozása, mely szigorítaná a bejelentési kötelezettségre vonatkozó jogszabályt. Erre elsősorban azért van szükség, mert megszüntetné azokat a kiskapukat, melyek január 15-én három lány halálát okozták.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!