A Székhelyi Józseffel való szolidaritás jegyében tartanak ma este hét órától előadást a Dohány utcai zsinagógában, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az Élet Menete Alapítvány szervezésében. A koncerten Gerendás Péter és Székhelyi adja elő Zárójelentés című közös lemezük anyagát.

Az előadás összefügg azzal, hogy a héten derült ki, mi hangzott el az egri kulturális és idegenforgalmi bizottság tavaly szeptemberi ülésén, amelyen azt taglalták, hogy a Jászai Mari-díjas színművészt miért nem engedték fellépni a városban.

Azért, mert a meghívás sokaknak nem tetszett, és „mert ezt most megtehetik” – mondta Orosz Lászlóné (Fidesz), a bi­­zottság elnöke. Várkonyi György, a he­­lyi távfűtő cég vezetője szerint a szakmai döntéseket a szakmának kéne meghoznia, mert ez már politika, „mert mindenki azt mondja, hogy Székhelyi nem jöhet ide, mert egy SZDSZ-es büdös zsidó”, de ennek a kultúrához semmi köze. A helyi művelődési ház vezetője pedig listát kért azokról a művészekről, akik „politikai identitásuk, hovatartozásuk miatt” nem kívánatosak a városban. Az utóbb sokféleképpen magyarázott kijelentések miatt Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete lemondta egri látogatását, a Mazsihisz feljelentést tett. Habis László fideszes polgármester vizsgálatot indított, néhány napos kivárás után pedig a helyi Fidesz „mindazok” visszahívását kezdeményezte, akik „méltatlanná váltak betöltött tisztségükre” – nevet azonban nem említettek.

Székhelyi József lapunknak elmondta: megtiszteltetés a „felzsidózás”, mert vallási értelemben nem zsidó, a szakrális dolgokban járatlan. Megjegyezte: az egri polgármester máig sem találta meg a telefonszámát, ellentétben az izraeli nagykövettel. A színész nem félős, nem merült fel benne, hogy csomagoljon.

Egerben más művészek is tiltólistára kerültek, Nádasy Erika színésznő márciusban szerepelt volna egy rendezvényen, az utolsó pillanatban „tiltották le”, amikor már a fellépés plakátjai elkészültek. Az Egri ügyek nevű portál szerint azért nem léphetett fel, mert ellenzéki demonstrációkon vett részt és összerúgta a port a jobboldali kötődésű színházigazgatóval is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!