Egy gyerekelőadáson igazán nem is maga az előadás érdekes. Jó, persze az is: a mese, a szöveg, a díszlet, a zene. De amit igazán érdemes nézni egy gyerekelőadáson, az a gyerekek arca. Hogy valóban jó helyre ültünk-e be a sráccal, csak akkor derül ki, ha ő, mármint a néző le sem bírja venni a szemét a színpadról. Ha nem izeg-mozog, nem kérdezősködik, nem akar pisilni és nem éhes.
Leginkább e paraméterek alapján értékelhető egy gyerekelőadás. Az tudniillik nem nekünk, felnőtteknek szól; még akkor sem, ha időről időre elhangzik egy-egy félreérthetetlen utalás, amit a szerzők vélhetően azért applikáltak a darabba, hogy a bóbiskoló apukák és anyukák is kibírják az előadás végéig.
Csukás István és Szitha Miklós Gombóc Artúrja éppen ilyen. Van benne minden, ami kell: kedves, kék, kövér Gombóc Artúr (Vida Péter eszköztelen, éppen ezért szerethető előadásában), egy majdnem madár esernyő (akit Erdélyi Tímea alakít, méghozzá kitűnően és viccesen), egy kicsit túl sokat nyávogó, gyáva macska (Kovács Vanda), egy jó szimatú és igen művelt, bár némiképp túljátszott eb (Gerner Csaba) és még sokan mások (madarak, sofőrök és a Nulla Kilométerkő).
Az előadás látványvilágát Sajdik Ferenc ihlette és Kovács Yvette Alida valósította meg – gyönyörűen. Zsurzs Katalin rendező pont annyit tett hozzá az egyszerű és könnyen követhető szöveghez, amennyire szükség volt. A Talamba Ütőegyüttes zenéje mérföldekkel jobb, mint a dalok prozódiája, de az igazi kritikusokat ez egyáltalán nem zavarta. Ők végig feszülten figyeltek és eszükbe se jutott, hogy éhesek.
------------------------
Akik igyekeznek, azoknak február 9-én talán sikerül jegyet váltani az áprilisi előadásokra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!