Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, Forte Társulat, Szkéné Színház
Horváth Csaba neve védjegy, fizikai színházai és társulata már-már kultikus erővel bírnak. A lehetetlen kísértése és a maximalizmus jellemzi őket, mindamellett a Forte Társulat olyan erős karakterekből áll, akik nemcsak sokrétűn tehetségesek, de képesek alázattal, elképesztő teherbírással és maximális intenzitással is szolgálni az adott előadást. Horváth pedig mindig magasra teszi nekik a lécet. Most sem kevesebbre invitálta őket, mint hogy a világirodalom egyik remekművét, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését vigyék színre vele. A lélektani, filozófiai epikát a fizikai színház nyelvére fordítsák.
Erősen redukált színház ez most. Fizikai, ám még a mozgás, koreográfia is minimalizált benne. Leginkább egy átgondoltan kiépített gesztusrendszert látunk. A szó viszont maximálisan marad. – Horváthék hűen, szinte hiány nélkül adaptálják képes színházi hangoskönyvé a monumentális regényt. Mégis jóval több maratoni hosszúságú előadásuk puszta illusztrált felmondásnál. A színészek fokozott színpadi jelenlétének és Horváth konok igényességének köszönhetően, amely nem engedi, hogy a megszokott vagy közhelyes megoldásokkal éljenek. Az alapos, mindenre kiterjedő narratívát pedig összerántja a repetitív mozdulatok sora és a markáns motívumok ritmusa.
Tornaszőnyegek borítják a színt. Ezek aztán építőelemek lesznek – a saját lábuk alól kihúzva hol asztalt, hol falat, hol ágyat formálnak belőlük a szereplők. Egyszóval minduntalan kicsúszik a lábuk alól a talaj, mert a pénz rendre ott sercen körülöttük. (Itt a pénznek jól hallható hangja lesz. )
Horváth színészeit is maximumra járatja. Egészen kiváló Kádas József Porfirija; Pallag Márton Raszkolnyikovja a halállal való farkasszemnézésben a legszuggesztívebb; Andrássy Máté szinte zavarba ejtően egyszerre taszító és vonzó Szvidrigaljov; Hay Anna magától értetődő tisztaságú Szonya. Földeáki Nóra Katyerina Ivanovnájának szubsztanciájává válik a szenvedés, kétségbeesett kilátástalanságot artikulálni próbáló jajongása „kórusvezetőként” az előadás legmegrendítőbb pillanata. Mit álltok ott? – kérdi a férje agóniáját bámuló tömegtől az egyik jelenetben.
És kérdése betalál: mi is éppily passzívan nézzük végig nap mint nap a körülöttünk zajló tragédiákat, nyomorúságokat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
