Mi vár ránk, mire számíthatunk a téli és a tavaszi hónapokban kulturális-művészeti programok, szabadidős tevékenységek és különféle médiumok közvetítette alkotások terén?

Összegyűjtöttük a legfontosabbakat.


TEÁTRUM - Hóhéroktól tyúkokig

Az Örkény Színház sátorozásba kezd – nézőterének átépítése miatt áprilistól az évad végéig a Városmajori Szabadtéri Színpadra költözik repertoárjával. Következő premierjei azonban még a Madách téren lesznek.
Anyámnak például immáron több tyúkja is lesz. – Az elképesztő sikerű, izgalmasan színrevitt versest, amelyben az egész társulat felvonul, második részéhez ért. A magyar irodalom kötelező versei most 16 éven felülieknek szólnak.
Az Anyám tyúkja 2-t József követi majd testvéreivel. Thomas Mann gigantikus terjedelmű remekét Ascher Tamás rendezi Gáspár Ildikóval karöltve.
Az izgalmasnak ígérkező előadást 5 órásra tervezik. De a kútba dobálások mellett lesz Hit, remény, szeretet is a betegségéből felgyógyult Csákányi Eszter főszereplésével.
A Katona József Színház kortárs szerzők műveihez nyúl. Gothár Péter Hóhérokat hoz majd a Katonába. Fekete Ernő pedig rögvest el is játssza az egyiket. Martin McDonagh darabja arról mesél, mit tehet a világ második legjobb hóhérja Angliában, amikor eltörlik a halálbüntetést. Az ír szerző most feketekomédiái angol változatát írta meg, angol humorral.
Ezzel párhuzamosan Máté Gábor a mélyszegénységben élők kilátástalanságáról rendez darabot a Kamrában, A tökéletes boldogság világa címmel. De lélegezni is fogunk majd Duncan McMillan költői darabjával. A gyerekvállalással kapcsolatos dilemmákat boncolgató kétszereplős művet, a Lélegezz!-t Forgács Péter Pálos Hannával és Nagy Ervinnel állítja színre.
A Víg-Pesti párost a tél vége felé ellepi majd a Szentivánéj. A nagyszínpadot álom formájában, a kamarát pedig szexkomédiaként. Shakespeare darabját a fiatal, tehetséges Kovács D. Dániel álmodja újra; Puck Eszenyi Enikő lesz, a szamárrá váló mesterember Stohl András. Woody Allen egyéjszakás kalandját egy tádzsik színészrendező, Aleksadr Bargman viszi színre, természetesen Kern Andrással.
A komédiáknál merészebb vállalásnak ígérkezik a Házi Színpad két bemutatója. Bartis Attila a Vígszínház számára írt darabját, a Rendezést Szikszai Rémusz rendezi majd. Simon Stephens monodrámáját, a másságról valló Távoli dalt pedig egyik Oscar-díjas rendezőnk, Szabó István szólaltatja meg Józan Lászlóval. Egy hóhérról szól Ladislav Fuks hátborzongató története is, A hullaégető. A rasszizmus lélektanát bemutató mű címszerepében Gálvölgyi János hosszú idő után újra drámai szerepben mutatkozik.
És nagy örömünkre a Győri Vaskakas Bábszínház és az Orlai Produkciós Iroda közös bemutatója márciusban felköltözik majd Pestre is.
De lesz még diktátorról és terroristáról szóló Köztársaság is a Trafóban. A Szürke galamb berepül a Stúdió K-ba, hogy ott Horváth Csaba és Tar Sándor találkozásából ismét valami katartikus születhessen. Lesz ősbemutató Frida Kahlo életéről a Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház koprodukciójában, Gryllus Dorka és Gubik Petra kettős főszereplésével. Jön Pintér Béla új drámája és rendezése a Szkénében, melyet nagy titok övez, annyit tudni csupán róla, hogy Szívszakadtig címmel fut majd és március 27-én lesz a bemutatója.
És nagyon várjuk a Nemzetiben az új Zsótér-rendezést is, Euripidész Hippolütoszát Törőcsik Mari szereplésével, akinek szurkolunk, hogy addigra teljesen felépüljön.
MARIK NOÉMI



IRODALOM - Főszerepben az emlékezet

Ha 2017 végén visszatekintünk majd erre az éppen csak most kezdődött évre, és a magyar kortárs irodalom műveinek idei megjelenéseiből állítjuk össze a „best of” listáinkat, szinte már most biztosra vehető, hogy többségében Nádas Péter április 5-én megjelenő kétkötetes memoárja, a kb. 1200 oldalnyi Világló részletek kerül az élre.
Az idén 75. életévét betöltő szerző még a Párhuzamos történetek megjelenése (2005) előtt fogott bele saját életútjának emlékezet általi feltérképezésébe, melyből már felolvasás során és folyóirat- megjelenésből kaphattunk némi képet. A Jelenkor Kiadó által gondozott memoárban Nádas „a bevésődött emlékképeiből – a »világló részletekből« – kiindulva először az álomfejtés  módszerével fölidézi az eredeti élmény összetevőit, a hangokat, látványokat, szagokat, érzeteket és emóciókat, majd ezek alapján rekonstruálja, hogy mi történt, hol és mikor” – olvasható az emlékírói módszer a kötetpár beharangozójában.
A múlt felidézése, a jelen diskurzív részévé alakítása a Magvető Kiadó Tények és Tanúk című sorozatának is alapvető szándéka: már tavasszal kézbe vehetjük az Aradtól – a T. Házig. Beszélgetések Szabad Györggyel (1991–1992) című legújabb kötetet, melyben a tavalyelőtt elhunyt történésszel, az MTA tagjával, az MDF alapító tagjával, az első demokratikusan megválasztott országgyűlés elnökével készített interjúk most először kerülnek publikálásra.
Ugyancsak figyelemre méltó kordokumentumnak tekinthető az irodalomtörténész és kultúrpolitikus Király István naplója, melyet 1956 és 1989 között vezetett (ebből – exkluzív közlésként– részletet a VH január 7-i számában olvashattak).
És koránt sincs ezzel vége a visszaemlékezéseknek: a Szépmíves Könyveknél jelenik meg M. Hrabovszky Júlia – Márai Sándor nagynénje – Ami elmúlt című memoárja, itt jelenik meg Ady Csinszkájának naplója, és előkészület alatt áll Rejtő Jenő Tatjána című korábban kiadatlan kisregénye is.
A múlt idők emlékei mellett azonban adjunk helyet a ma élők jelennel foglalkozó gondolatainak is. A költészet megkopasztása címmel jelenik meg Kemény István esszékötete, mely nem csak az irodalom berkeibe, de a költő személyes életébe is bepillantást enged. Ugyancsak összegző jellegű a verseskötettel legutóbb hét éve jelentkező Nádasdy Ádám Nyírj a hajamba  című, februárban, a költő 70. születésnapjára megjelentett könyve is – mindkettőt a Magvető adja ki.
(HORNER)



Orhan Pamuk Nobel-díjas török író lesz az április 20–23. közötti, 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége

Figyelmébe ajánljuk még: Tavasszal kerülnek a könyvesboltok „Újdonság” címkéjű polcaira Tompa Andrea és Kemény Zsófi (Jelenkor), valamint Poós Zoltán és Kötter Tamás regényei (Kalligram), Németh Gábor, Csaplár Vilmos és Kerékgyártó István elbeszélései (Kalligram), Tóth Krisztina Felhőmeséi (Magvető); folytatódik a Tolnai Ottó-életműkiadás, és Peer Krisztián sok-sok év után végre újabb verseskötettel jelentkezik (Jelenkor); ráadásul két exnépszabadságos újságíró – Pető Péter és Kácsor Zsolt – is regényírásra adta a fejét (Kalligram).



LÁTVÁNY - Tavaszi tárlatok

Nincsenek örömteli híreink a múzeumlátogatók számára: korszakalkotó kiállítás nem várható tavasszal itthon. Érdekes tárlatok persze lesznek.
A fővárosi Ludwigban a médiaművészet magyarországi kezdeteitől egészen napjainkig mutatják be a folyamatosan megújuló technológiákat alkalmazó művészek munkáit. A Mentés másként…  február 24-től egy hónapig tekinthető meg. Március 31-től az egyik legismertebb és legkeresettebb kortárs német képzőművész, a 78 éves Georg Baselitz 80 műalkotásából nyílik válogatás a Magyar Nemzeti Galériában. Az Újrajátszott múlt különlegessége, hogy Kelet-Közép- Európában először látható a német művész teljes életművének valamennyi korszakát bemutató kiállítás.
Érdemes lesz autóba vagy vonatra szállni, mert a bécsi Albertinában március és július között a kortárs művészet 1945 utáni alkotásaié lesz a főszerep. Főként Andy Warhol, Anselm Kiefer, Gerhard Richter, Arnulf Rainer, Georg Baselitz, Alex Katz és Maria Lassnig ismert, illetve „kallódó” alkotásait vehetjük szemügyre.
A francia fővárosba utazni sem nagy kihívás manapság, főleg, ha Monet, Kandinszkij, Gauguin, Klimt és Edvard Munch művein keresztül a szimbolista tájak misztikus aspektusaival ismerkedhetünk a Musée d’Orsayban március közepétől látogatható, Beyond Stars (A csillagokon túl) című tárlatán.
KRAUSZ VIKTÓRIA


MOZGÓKÉP - Ilyen rossz után
csak jobb jöhet


Miután 2016-ot a brit Time magazin „minden idők legrosszabb filmes évének” kiáltotta ki, joggal várhatunk többet az idén a filmesektől. Számos régi kedvenc is visszatér, márciusra jön a várva-várt Trainspotting 2, 20 évvel Danny Boyle kultfilmje után, mégis majdnem azonos szereplőgárdával. Jim Jarmusch is új premierrel készült 3 év kihagyás után, Paterson című drámájában a hétköznapokban rejlő költészetet mutatja be egy buszsofőr (Adam Driver) történetén keresztül. Már e héttől látható M. Night Shyamalan thrillere, a Széttörve, melynek 24 személyiséggel rendelkező pszichopata főszereplője (James McAvoy) három elrabolt tinilányt tart fogva pincéjében.
A könnyserkentő drámák kedvelői várhatják Xavier Dolan, a kanadai „csodagyerek” Cannes-ban a Zsűri Nagydíjával is kitüntetett, Ez csak a világ vége című filmjét, melyben Vincent Cassel, Marion Cotillard és Nathalie Baye alakítják az egymást szeretve gyűlölő családtagokat; akárcsak az amerikai Kenneth Lonergan filmjét, A régi várost, melyben a megözvegyült nevelőapát játszó Casey Affleck Arany Glóbuszt (és talán Oscart is) érő alakítását láthatjuk.
Az életrajzi filmek közül kiemelkedik a Jackie Kennedyről készült Jackie, Nathalie Portman főszereplésével, valamint a Marina Abramovic ikonikus performanszművészről forgatott doku, A távolság, ami összeköt. Februárban folytatódik A szürke ötven árnyalata és a „szimpatikus bérgyilkos”, John Wick (Keanu Reeves) története, és (egyelőre) végéhez ér a Kaptár horrországa. Új magyar filmekre márciusig kell várnunk, amikor a Kincsem kalandfilm mellett Enyedi Ildikó új alkotása, a líraian szürreális Testről és Lélekről simogathatja az érzékeinket.
BÁLINT ORSOLYA


TÁVKAPCSOLÓ
Ingadozó dózisok


Míg a január még álmoskásan telik a tévékben, legfeljebb azon rághatjuk a körmünket, hány milliót tüntet el ma épp a pénznyelő a TV2-n – Az 50 milliós játszmában –, és ki jut tovább az eurovíziós válogatókon a Dal 2017. február 18-i döntőjébe a Duna Tv-n, a sorozatok terén egyáltalán nincs szó téli szünetről. Az ördögűző (FOX) a horrorműfaj, a Magánügyek (AXN) a jogi drámák, az Atlanta (FOX) a gengszterrapperek, a Halálos fegyver (RTL Klub) pedig az akciósorozatok rajongóit szögezheti a székbe. A legkomolyabb cunamit az HBO indítja: a Tabu, Ridley Scott és Tom Hardy egyszerre kalandos és misztikus történelmi krimisorozata a neten már nézhető, és az immár világsikert elért Az ifjú pápa mellé hamarosan érkezik a Hatalmas kis hazugságok veszélyes női intrikákkal, Reese Witherspoon és Nicole Kidman főszereplésével, majd a Megborulva brit komédiasorozat és tavasszal az új Trónok harca.
Új műsorokat egyelőre csak a Viasat3 indít, Szalonskicc címmel átalakítós-lakberendezős, jövő héttől pedig Sikítófrász néven „ijesztgetős” vetélkedőt láthatunk a csatornán, mely az idénre ígér még háziasszonyos valóságshow-t (a tengerentúlon sikeres The Real Housewives magyar verziója), fiatalos útifilmsorozatot Egy nap a világ címmel, és újabb forró hangulatú trópusi párkereső show-t.
Szintén a vadonba készül az újabb Survivor-évadban az RTL Klub, de előbb még február 2-án elindul új saját gyártású sorozatuk, A mi kis falunk, politikai szatíra műfajban, Csuja Imrével, Szabó Győzővel, Udvaros Dorottyával és Reviczky Gáborral a főszerepekben.
A TV2 ezzel szemben csak morzsákat adagol nézőinek, egy elmebeteg gladiátorvetélkedő, a Ninja Warrior licencét vették meg a sokadik Nagy Duett- és Sztárban sztár-évad mellé. Az év legnagyobb tévés pillanata már május 21-én eljöhet, mikor kétórás gigaepizóddal indul az új Twin Peaks, felvezetve az összesen 18 órás dózist a producerek által „David Lynch színtiszta heroinverziójaként” méltatott sorozatból.
BÁLINT ORSOLYA



HANGADÓ
Mindenki zenéje

Mozgalmas és sokszínű időszak elé néznek a zenerajongók, a nyári fesztiválszezonig is sok nemzetközi sztár látogatja meg Budapestet, gyakorlatilag minden műfaj kedvelői találhatnak maguknak programot. A grandiózus hollywoodi filmek kedvelői számára például két csemege is ígérkezik, február 20-án az
Erkel Színházban Hans Zimmer zeneszerző filmzenéi – többek között a Gladiátor, a Da Vinci-kód, a Sólyom végveszélyben vagy a Batman dalai – csendülnek fel Lisa Gerrard énekesnő vendégszereplésével. A budapesti fellépés előtt a produkció nyolc vidéki helyszínt is bejár. Az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas Hans Zimmer június 1-jén maga is ellátogat a Budapest Sportarénába, ahol saját 15 fős stúdiócsapatával, szimfonikus zenekarral és kórussal lép színpadra.
A Dire Straits 35 évvel ezelőtt írta be magát a rockzene történetébe a Sultans of Swing című számmal, amelyet számos, Mark Knopfler gitáros által szerzett sláger követett.
A zenekar több mint 20 évvel ezelőtt felbomlott, a frontember szólókarrierbe kezdett, de a többi tag azóta számos alkalommal állt újra össze különböző formációkban. Március 29-én az Arénában Chris White és Terence Reis egykori tagok vezetésével lép fel a The Dire Straits Experience nevű formáció a zenekar dalaival.
Egyfajta szomorú szenzáció, hogy az orosz Alexandrov együttes mégiscsak fellép Magyarországon május 28-án, annak ellenére, hogy eredetileg januárra tervezett koncertjüket meghiúsította a tragikus repülőgép-szerencsétlenség, amelyben a zenekar 64 zenésze vesztette életét.
Május 30-án korunk egyik legnagyobb fiatal énekes sztárja, Bruno Mars koncertezik nálunk, hasonló felhajtás Robbie Williams augusztus 23-i Groupama Aréna-beli fellépésén várható.
Ugyanitt május 22-én a Depeche Mode lép fel.
SZABÓ KATA 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!