Drámaian megnőtt a segélykérők száma, miközben csökken az adományozási kedv, és még mindig inkább a szegényebbek adakoznak. A rászorulók már nem játékot kérnek gyermekeiknek, hanem cipőt.

 

Korhadó bútorok, széthordott ruhák, lejárt élelmiszerek – mindez nem ritka az adománygyűjtő állomásokon. De került már koszos pelenka, használt óvszer, félig megrágott szendvics is a baptisták „cipősdobozaiba”. „Megdöbbentő, hogy sokan mennyire nem gondolnak bele, hogy akinek adnak, az is emberi lény. Volt, hogy úgy tettek a csomagba ruhákat, ahogy a gyerek levetette, koszosan, szakadtan, gondolták, már nem érdemes kimosni sem, majd odaadjuk a szegényeknek. A bútoroknál már kérünk fényképet is, mert gyakran lomtalanítóként szeretnék használni a szeretetszolgálatokat” – sorolja a szomorú tapasztalatokat a Baptista Szeretetszolgálat szervezője. Herencsárné Klug Györgyi szerint ugyan a helyzet javult az elmúlt években, de még mindig ritka, hogy valaki a boltban hasznos élelmiszerekkel megtölti a kosarát, amit aztán odahoz a gyűjtőkhöz. Idén a baptisták tapasztalatai szerint kevésbé adakozók az emberek, egyre több viszont a rászoruló.

„Már év eleje óta érezhető a változás, de most különösen nagy a dömping, hetente 300 segélykérő levél, napi 100 e-mail, legtöbbje úgy kezdődik: »még sohasem kértem, de«. A napokban egy fiatalember jött be, aki másfél éves szív- és tüdőműtéten átesett kisfiának keresett ruhát, cipőt. A felesége elhagyta, azóta munkát sem igen tud vállalni. Volt, aki úgy jött, hogy már két napja egy falatot sem evett” – meséli Klug Györgyi. Már a gyűjtésben is durvul a harc: a baptisták idén kiszorultak a fővárosi WestEnd bejáratának közvetlen körzetéből, most a tér másik oldalán várják az adakozókat. Leginkább élelmiszert és tiszta, rendezett ruhákat kérnek.

A Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi akciója csak december közepén indul, azt azonban már év eleje óta ők is érzik: drámaian nő a segélykérők száma. „A nagyobb cégek, adakozók szerencsére megmaradtak. A ruhaadományok mellett élelmiszereket is mind többet adnak az emberek. A Máltai Szeretetszolgálat sajtófőnöke, Romhányi Tamás szerint egyre többen akarják pontosan tudni, adományuk hová került, ezért fényképekkel, különböző dokumentumokkal, szigorú menetrenddel igazolják minden beérkező dologról, hogy hová kerül.

A Vöröskereszt azonban nem csak a magán adományozók között, hanem a vállalati szférában is az adakozási kedv csökkenését érzékelte a gazdasági válság kezdete óta. A katasztrófákat követően és a karácsonyi ünnepek közeledtével szívesebben adományoznak, mint „békeidőben”, ám nagyon fontos lenne, hogy ne csak akkor segítsenek, amikor baj van – fogalmaz Kardos István főigazgató. A Vöröskereszt a 1359-es adományvonalon gyűjtést indított decemberben és a befolyt összegből minimum ezer pár gyermekcipőt szeretne vásárolni. A minden hálózatból elérhető vonalon egy hívással, vagy SMS-sel („ADOMANY”) 250 forinttal segítik a január 3-ig tartó „Egy cipőben járunk!” gyűjtőakciót. A Mikulásgyár tíz helyszínen várja az adományokat december 6. és 21. között, a Nyugati pályaudvarnál december 23-ig. Amit várnak: tartós élelmiszerek, édesség, tisztító- és tisztálkodási szerek, jó minőségű játékok, jó állapotú mesekönyvek, valamint dobozok az adományok csomagolásához. A Magyar Posta térítésmentesen viszi el a mikulásgyári küldeményeket minden településről. Tavaly – zömmel magánszemélyektől – 500 millió forintnál többet érő adományt kapott a Mikulásgyár, amit 1100 önkéntes csomagolt be és a Vöröskereszt aktivistái segítségével 257 ezer rászorulóhoz juttatott el. Az amerikai Harlam Gospel Choir és a magyar Voice énekesi tartanak jótékonysági koncertet december 16-án 19 órától a Budapest Arénában. A koncert helyszínén is gyűjtik a cipősdobozokat és a jegyvásárlás is a cipősdoboz-akciót támogatja.

Az Oltalom Karitatív Egyesület is érzi a rászorulók számának emelkedését, és az adományok csökkenését, igaz, az óvodásoknak a vártnál több játék és mesekönyv jutott. Iványi Gábor lelkész, az egyesület elnöke fájlalja, hogy idén csak az Ökumenikus Szeretetszolgálatnak engedte meg a főváros, hogy a Vörösmarty tér karácsonyi piacán megjelenjen, ezért a karácsony előtti kirakodóvásárt 15-én 10 órától gyermekműsorral, a VIII. kerületi Dankó utca 11. alatt, a Wesley János Lelkészképző Főiskola udvarán tartják meg.

Újra a már ismert törött kis mézeskalácsszívvel és a „szeretet.éhség.” mottóval indította útjára a hazai protestáns egyházak közös jótékonysági szervezete, az Ökumenikus Segélyszervezet 17. országos adománygyűjtését. A 1353-as hívószámuk bármely telefonról elérhető, az adományvonalon hívásonként 250 forinttal segíthetünk a rászorulókon. A Magyar Állami Operaház szabadtéri karácsonyváró programja, a Diótörő Fesztivál is egybefonódik a segélyszervezet adománygyűjtésével. Harmadik éve tartó együttműködésük keretében pedig valamennyi TESCO áruházban a kasszáknál 200 forintos kuponokat lehet venni egészen az esztendő utolsó napjáig.

Címkék: ünnep-emléknap

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!