Mikecs Anna: Altató – Gerlóczy Márton regénye

 
Mikecs Anna: Altató – Gerlóczy Márton regénye. Scolar Kiadó, 2017.

Élni kell tovább. Ha egyetlen tőmondatban kellene megfogalmazni Gerlóczy Márton családregényének lényegét, talán ez a mondat lenne az. Annyi benne a fájdalomból táplálkozó újrakezdés, hogy kis idő után minden egyes lapozáshoz arra a fajta összeszedettségre van szüksége az embernek, mint amit akkor érez, ha nincs tovább. Persze nem mintha nehezen olvastatná magát a szöveg, erről szó sincs, inkább a mindig tovább ólmos súlya az, ami még az ujjpercekre is ránehezedik.

Furcsa, nem gerlóczys könyv lett ez. Pedig elvben semmi nem lehet annyira gerlóczys, mint egy olyan regény, amelyben saját nagyanyja élettörténetét meséli a szerző, újabb és újabb köröket kezdve, más-más időben, különféle fel- és lemenő szemüvegén át.

Szigorúan egyes szám harmadik személyben – számot és személyt egyetlen alkalommal vált, amikor a szót átadja a fiktív szerzőnek, nagyanyja, Jékely Márta négyévesen meghalt gyerekének, Mikecs Annának. Onnantól az „én” meséli a történetét, közbeékelve némi idősík-, helyszín- és elbeszélőugrást, ami egy icipici húzd meg, ereszd meg játékba hívja az olvasót.

Kicsit úgy, mint a Brecht-drámák dalbetétei, a songok: tudják, amikor már túl közel a téma, amikor már túlságosan megérintene a drámaiság, akkor kiáll valaki, elénekli többnyire ugyanazt, amiről a darabban is szó van, és a néző kap két lélegzetvételnyi percet, hogy kellő távolságból szemlélhesse tovább az eseményeket.

„Aki nem sír, nem kiáltoz, annak angyal kis kertet hoz…” Csak itt nincs főtéma, pontosabban minden egyes családtag a Schéfer–Jékely–Mikecs–Mészáros spirál egyes körein főszereplővé avanzsál. Az emlékezet természete vezeti az írót – hol lineárisan viszi az emlékszálat, hol ugrálva kapkod emlék- és tudásfoszlányok, levelek és kutatási eredmények között. Miközben persze Mikecs Anna Altatója, Gerlóczy Marci kimondott szándéka szerint, két emlékirat, Jékely Márta, és a dédnagyanya, Schéfer Ida visszaemlékezései alapján kíván emléket állítani az imádott nagymamának.

Érzékletesen, amolyan női szenvedéllyel. Láthatón, tapinthatón, szaglón. Van, hogy adott pillanatban nem teljesen tiszta, kicsoda Terézia, hogy jön a képbe a Bandi meg a Ziegler Berta, és olykor kifejezetten idegesítő, hogy úgy beszél ezekről a hősökről, olyan bennfentességgel, mintha az olvasónak is személyes ismerősei volnának, de talán ez is az elidegenítés része. Azé a bizonyos spirálugrásé. Lator László azt mondja rá, tudatfolyam, mégis minden a helyén van. Nem tudom, így van-e, de az biztos, hogy ebben az olykor katyvaszban valami többet kap az olvasó a Jékely–Áprily–Mészáros–Gerlóczy család történeténél. Nemcsak a kukkolás élményének izgalmát, amit akkor érez az ember, ha beleshet egy „híres” művészfamília gyarlóságaiba, hanem valamit abból a küzdésből is, ami arra sarkall, hogy élni kell tovább.

(Mikecs Anna: Altató – Gerlóczy Márton regénye.
Scolar Kiadó, 2017. 448 o
.)
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!