A kultúra és elegancia randevújának lehettek tanúi azok, akik csütörtökön este ellátogattak a budapesti Szépművészeti Múzeum „Mú­­zeum+” című rendezvényére. Az idén ötödjére megrendezett programon ezúttal a „Színház az egész világ” mottója köré szervezték a programokat az intézmény munkatársai.

 
Németh András Péter felvétele

A múzeum Márvány csarnokából lágy jazzdallamok szálltak szerte, amelyek mellé kiváló süteményeket, ízletes salátákat és mámorító borokat fogyaszthattak az ínyencek.

Az est kuriózumaként meghívott előadók tartottak tárlatvezetéseket. A „Múmiák testközelben” kiállításon Kevély Flóra egyiptológus „Az Oziriszi misztériumdráma címmel” tartott előadást. Az est legnépszerűbb tárlatvezetését Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója jegyezte. Hirtelen tovaszállni látszott az est eleganciája, amikor az Alföldi-előadásra jelent­­kezők realizálták, hogy meglehetősen so­­kan gyűltek össze tárlatvezetésére. Egy­máson átküzdve magukat igyekeztek minél közelebb kerülni a színművészhez, aki saját maga is fest, és kényelmesen mozog képzőművészeti témákban is.

Mérhetetlen kedvességgel és finom humorral beszélt közel háromnegyed órán keresztül a Régi Képtárban a középkori táblaképekhez való vonzalmáról. Az elviselhetetlenségig felmelegedett kiállító térben, ahol a nézők kezében tartott prospektusok alkalmi legyezőkké avanzsáltak, arról beszélt, hogy a képek teatralitása és naivitása fogja meg őt leginkább a festményekben. Kiderült, rengeteg ötletet szokott nyerni a kiállítóterek alkotásaiból a színházi darabok díszleteinek kitalálásakor is. Előadása végén finoman rávilágított arra a jelenségre, hogy míg egy-egy külföldi utazáson kivétel nélkül mindenki ellátogat a legnépszerűbb múzeumokba, addig ezt itthon nem tesszük meg, annak ellenére, hogy magyarországi intézményeinkben a legkiválóbb kiállítások várnak minket. Az előadást követően zsúfolásig telt a Márvány csarnok egyik sarka, ahol a Nemzeti Színház ruhatárának korhű darabjait próbálgathatták az időutazásra vágyók. Hasonló népszerűség övezte a marionettbábu-készítő kreatív sarkot. Zömében felnőttek tették próbára kézügyességüket, akiket az egyébként nagy számban jelen lévő gyermekek nagy szak­­értelemmel instruáltak. A Barokk csarnokban a Grund színház tagjai brillíroztak improvizációs előadásukban. A jelenleg futó, a „Fotóművészet születése” című kiállítást egész este megtekinthették az érdeklődők, ám azok is jól jártak, akik csak egy kis hűvösre vágytak. A fotók ugyanis erősen légkondicionált termekben pihennek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!