Aranyember. Nem tudni hány karátos, de egy biztos, értékes ember! Jó ötletei vannak, és egyedi módon ápolja történelmünket. Horváth Gyula évtizedek óta aranyba foglalja a magyarság kiemelkedő eseményeit emlékérmeken, kitűzőkön, órákon, medálokon. Legutóbbi munkája az Európai Unió soros elnökségéhez kötődik…

– Az emlékérem egyik oldalán az Országház, a címer és az európai zászló látható, a másikon pedig a huszonhét tagállam neve olvasható az uniós országok hivatalos nyelvén – hallottuk a kreatív üzletembertől, aki egyébként ügyvédként is tevékenykedik. – Korábban az EU-csatlakozást is megörökítettük érem formájában szintén aranyból, ezüstből és bronzból, hogy mindenki pénztárcájához mérten hozzáférjen. Igyekszem múltunk kiemelkedő eseményeit, személyiségeit a Honfoglalástól napjainkig megörökíteni.

S lehetne állandóan magunknál egy csodálatos óra is, ha nem féltenénk, mert aranyból van és ráadásul ezer brillkővel van kirakva. Persze, hogy ezerrel, hiszen a Millennium emlékére készült. Ahhoz, hogy ezen nézzük meg a pontos időt, pontosan 7,5 millió forintot kellene kiadnunk érte.

(temesi)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!