Giacomo Puccini–Pintér Béla: A bajnok, Katona József Színház

 
Giacomo Puccini–Pintér Béla: A bajnok, Katona József Színház - Fotó: Horváth Judit

Tavaly Schilling Árpádot, idén Pintér Bélát hívta vendégrendezőnek Máté Gábor vérfrissítésül. Pintér szokásához híven új darabot is írt az új bemutatóhoz. Puccini-parafrázist A köpenyből. Ám nemcsak a librettót, a történetet is lecserélte: két évvel ezelőtti, magyar politikusról szóló bulvárhír ihlette az ő szerelmi háromszögét. Pintér operája egy sikeres polgármester botrányos magánéletét leplezi le, és egy leszbikus szerelmet mutat be.

Mindebből egy igencsak trendi előadás kerekedett, mely eleve sikerre ítéltetett. A Katona, Pintér külön-külön is húzónevek, hát még együtt! Az előadás unikalitása, pikánssága pedig nagy port kavar már most.

Bő órán át nézhetjük, hogy a politikai szférában a magánéleti látszatok mögött milyen fertő dúl, és az önelégült hímsoviniszta nagyember valójában egy csúcsragadozóvá lett túlélő.

Meglepődni ugyan már rég nem lepődünk meg a züllöttség (drog, pia, félrekúrások) és képmutatás e fokán. Jókat röhögünk viszont, mert Pintér egyik szokásos technikáját alkalmazza: a szélsőségesen össze nem illőket vegyíti imponáló könnyedséggel – idillt s magasművészetet a válsággal s bulvárral, operaáriát a baszdmeggel és a leghétköznapibb csevejjel.

Ám miközben röhögünk, valahogy végtelenül szomorú is, ahogy áriákba burkolva látjuk e politikus fetrengéseit. Merthogy a magánéleti züllöttség, perpatvar és zavarosság a közéleti állapotokat is híven leképezi.

„Egész este hazudtunk. A hazugságban nincs határ” – énekli a fináléban a polgármester és gárdája. Pintérék bemutatták egy kis szeletét, hogyan építik számunkra a látszatok birodalmát, olimpikonokkal, közmédiával, s hogyan fojtják el csírájában a belülről érkező lázadásokat.

Joggal haragos Pintér, és szó se róla minőségi s felettébb szórakoztató az előadás, remek színészi gárdával, ötletes színpadképpel.

Egy csupán a baj vele: túlságosan kiszolgálja a Katona közönségét, azt mutatja, amit az látni akar. Amire hevesen bólogathatunk, vihoghatunk, némi elégtételt érezve. Pintér most a könnyebb utat választja.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!