Pénteken negyedik alkalommal tárták ki kapuikat Budapest legjobb tánctanodái, hogy egy éjszaka erejéig bárki kipróbálhassa, milyen érzés lüktető salsát, kecses angol keringőt, vagy éppen hóbortos swinget ropni. A Tánciskolák éjszakája kiváló lehetőség arra, hogy a tánctanulással kacérkodók belekóstoljanak az iskolák világába.
Nincsen olyan ember Egerben, aki ne ismerné Botond Béla nevét. Aki társastáncot tanult a városban, az nagy valószínűséggel Béla bácsihoz járt. Generációk sorát vezette be a páros bugizás világába. Nála ismerték meg a rumbát tizenévvel ezelőtt idősebb nővéreim, jómagam nála tanultam nyolcasokat írni a csípőmmel, és az ő tanodájában fognak csacsacsára csoszogni nővérem gyerekei is. Eger összes szalagavatójára ő tanítja be a végzős gimiseket a keringőre, az ő tánciskolásai szórakoztatják minden megyei rendezvény meghívottait bemutatójukkal.
Botond Béla bácsi fogalom minálunk, kitörölhetetlen emlék marad tanítványai számára az alacsony, vékony férfi, ahogyan élére vasalt öltönynadrágban, állandóan csillogó, kifogástalanul megtisztított táncos cipőjében tanítja a fiúkat egyenes háttal közlekedni, a lányokat kecsesen lépkedni. Több mint egy évtizede annak, hogy az ő egy-két-hár’-jaira roptam a páros diszkótáncot. Nosztalgiázás céljából látogattam el hát a pénteken megrendezett Tánciskolák éjszakájára. Társam régi jó barátom volt. Ő is egri, ebből értelemszerűen következik, hogy ő is Béla bácsinál tanult társas táncolni. Az éjszakától elég sokat vártunk, azt a bizonyos hangulatot akartuk újból ízlelgetni. Napokkal korábban elkezdtük tervezni, hogy ki milyen szerelésben jöjjön, melyik tánciskolákat látogassuk meg.
Kissé kívülállónak éreztük magunkat a Városligeti fasor lombjai alatt rejtőző tánciskolában, a sok tréninggatyás, pólós ember között. Hiszen mi annak idején azt is megtanultuk Béla bácsitól, hogyan kell felöltözni egy táncos eseményre. Partnerem öltönyben, ingben, mellényben érkezett, én természetesen szoknyában, pici sarkú, alkalmi cipőben. Hála égnek a kezdésre összegyűlt még pár olyan érdeklődő, aki hozzánk hasonlóan gondolkodott a dress code-ról. Újat is akartunk este tanulni, ezért döntöttünk úgy, hogy elsőként egy kezdő salsaórán veszünk részt. Nos, nem mondhatnánk, hogy a salsatanár kiköpött Béla bácsi volt. A 180 centi magas, tetovált alkarú, sapkás férfi amúgy jól oktatott, pár perc mozgás után úgy éreztük magunkat, mintha Havanna egyik legmenőbb underground klubjában ropnánk. De mi nem ezért az élményért jöttünk. Az egyébként profi táncparkettával és az egész falat beterítő tükrökkel ellátott termet is valahogyan túl sterilnek éreztük. Elindultunk hát a Paulay Ede utcába, ahol két tánciskola tartotta közös estjét. Már az ablakból kiszűrődő fényekből és zenéből tudtuk, megtaláltuk azt a helyet, ahol belefeledkezhetünk az önfeledt nosztalgiázásba. A hatalmas belmagasságú, öreg parkettás, nagy táncterem félhomályában éppen társastáncot oktattak. A parketten egytől egyig csinosan, a mi, bélabácsis mércénk szerint öltözött, lelkes amatőrök ugrándoztak. Milyen régen vettünk részt olyan táncos eseményen, ahol a férfi-női arány megegyezett! Mindenkinek volt párja, nem árválkodtak társ nélküli fiatal, csinos lányok a sarokban. Sőt, a terem bejáratánál mindig ácsorgott vagy fél tucat, éppen bátorságot gyűjtő, lányokat nézegető fiú. A táncoló párok igen vegyes képet mutattak. Unoka nagypapával, tinédzser fiú nagynénjével, ezüsthajú, mosolygós szemű nyugdíjas néni férjével táncolt.
A büfében már azok gyülekeztek, akik az ingyenes órák után kezdődő bulira érkeztek. A hölgyek szebbnél szebb táncos ruhában próbálták találgatni, vajon ki fogja őket a legtöbbször felkérni. Mert ebben a tánciskolában azt is megtanítják, hogy a fiúknak hogyan kell a lányokat táncra csábítani, és a lányok hogyan alakítsanak ki szemkontaktust a számukra legszimpatikusabb fiatalemberrel.
Itt tehát minden olyan bélabácsisan ment. Persze azok is jól szórakoztak, akik a klasszikus társastáncot, illetve a velejáró mini illemtanórákat nem kedvelik. Az egyik kisteremben hófehér bő ruhákban, mindenféle idegen szavakat mormolva capoeirázott egy tízfős társaság, a másik szobában egy hihetetlenül nőies vonalakkal megáldott, kedves arcú lány hastáncozott tanítványaival.
Nagyjából egyszerre ért véget az összes táncóra. A büfé és az előtér hirtelen megtelt a különböző stílusokat és korosztályokat képviselő emberekkel. A brazil capoeirás srác a swinget oktató, hózentrógeres öltönynadrágos fiúval, a hastáncos lány a legjobban a keringőt kedvelő idős házaspárral trécselt. Öröm volt látni ezt a boldog káoszt, és főleg azt, hogy jelenhetnek meg új táncok, vagányabbnál vagányabb stílusok, még mindig létezik az a bizonyos tánciskolás életérzés.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!