Századik szerepét játszotta ezen a héten Epres Attila, ráadásul beugróként. A Szomszédok című sorozatból is ismert, népszerű színész, aki a Vígszínház tagja, az Örkény Színház Bohémélet előadását mentette meg.
– Az öldöklés istene arról szól, hogy szinte szétszedjük, szétmarcangoljuk egymást, nem hagyunk békét a másiknak. Ez most eléggé aktuálisnak tűnik.
– Igen, a világban is mintha nagyobb lenne az erőszakhullám, és az egyes emberekből is gyakrabban tör ki a feszültség. Azt hiszem, hogy mindig rossz volt a világ, csak most több információt kapunk erről. Ez viszont sokkol. Mindenki olyan szélsebesen fér hozzá bármilyen öldöklés híréhez, ami még évtizedekkel ezelőtt is elképzelhetetlen volt.
– Mi magunk is durvábbak vagyunk?
– Arról is szól a darab, hogy megkopik a régi értékekbe vetett hit, ez újabb frusztrációkat eredményez, és mintha a házasság intézménye is kezdene apátiába fulladni. A házasság kiürülése, a gyereknevelés nehézségei újabb feszültségeket eredményezhetnek.
– Valamennyire hasonló témákról van szó a Mindent anyámról című darabban is, amelyben az is kulcskérdés, hogy mennyire fogadnak el az emberek egy olyan transzvesztitát, akit játszik.
– Az utóbbi darab inkább egy elfogadás-történet, míg az előbbi „el nem fogadás”-történet. Arról szól, hogy mennyire nem tudjuk megbeszélni a dolgainkat.
– Ön hogy áll ezzel?
– Szerencsére jól, boldog családban élek. Bár a kollégáim egy ideje azt szokták mondani, hogy „neked kötélidegeid vannak, de most már mintha rajtad is látnánk valamit”.
– Kinyitja az újságokat, a híradókat, és mégsem húzza fel magát?
– Szándékosan nem olvasok politikáról és erőszakról. Ettől még látom, hogy mi zajlik a világban, hiszen így is úgy is, rám esnek az információk. De én nem is bosszantom föl magam, és nem politizálok. Sokat játszom, arra koncentrálok. A Bohéméletbe való beugrásom lesz a századik szerepem.
– Kockázatos volt a Pesti Színházban olyan darabot bemutatni, aminek az egyik főszereplője transzvesztita.
– Bár sok az agresszió, az indulat, és szellemi értelemben is húsz-harminc éves a lemaradásunk Európához képest, mégis új szelek is kezdenek fújdogálni. Mind többen látják, hogy nem lehet kizáróan, elítélően viselkedni, mert akkor megőrülünk. Most már annyiféle ember él körülöttünk, annyi furcsaságot látunk, hogy mindent és mindenkit nem utasíthatunk el. Elfogadónak kell lenni. Az a transzvesztita is, akit játszom, nagyon elfogadó. A saját furcsaságát is ezért bocsátják meg neki.
– Vannak felháborodott nézők?
– Öten-tizenöten hazamennek a szünetben az ötszázból. Az előadás után viszont nagy a taps, sokan bravóznak. Akik maradnak, azok megérzik, megértik, ha valaki toleráns, és a barátságot igen fontosnak tartja, akkor az olyan állandó érték, mint a nehézkedési erő.
– Ön mennyire elfogadó?
– Ahogy haladok előre az életkorban, egyre inkább. Viszont mind kevésbé vagyok elfogadó azokkal szemben, akik intoleránsak.
– Az, hogy a Szomszédok tévésorozatában játszott, a vidéki színházi lét után nyilván sokat segített abban, hogy országosan ismert legyen. Mégis, amikor egyszer villamoson találkoztunk, és valaki felismerte, odament önhöz, rámeredt, és letagadta, hogy azonos azzal a színésszel, aki a sorozatban látható. Miért tette?
– Mert engem zavar az ilyen szituáció, nem szeretem a személyes kontaktust a nézővel. Maszk nélkül nem szívesen szerepelek. Nem az ismertség miatt lettem színész, hanem azért, hogy belebújjak valami ismeretlenbe.
– Most éppen ugrik az ismeretlenbe, mert Széles László helyett átveszi a Bohémélet főszerepét az Örkény Színházban. Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója kérte erre?
– Mácsai felhívott, és annyit mondott, hogy Ascher Tamás, a rendező meg ő is engem szeretne. Sőt, azt is mondta, ha nem értem volna rá ezen a héten, akkor el is maradt volna három előadás, mert mindenképpen engem akarnak. Ez pluszenergiát adott.
– Ripsz-ropsz megtanulta a szöveget?
– Szerencsére gyorsan tanulok. Nem is ez okozta a fő nehézséget. Precíz emberként kiszámoltam, hogy az első részben tizenkilenc, a másodikban huszonegy jelenetem van. Ezeket kell nagyon észben tartani, összerakni.
– Hány próbája volt mindehhez?
– Három.
– Ilyenkor ideges?
– Az adrenalinszint magas, de megijedve nem vagyok.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
