Sokan már azon is csodálkoznak, hogy Andrej Tarkovszkij 1979-es kultfilmjét sci-finek titulálják és Kubrick nagyszabású alkotása, valamint az ugyancsak az orosz mozgóképművész rendezte, Stanisław Lem regénye alapján készült Solaris (1972) mellé helyezik.

Ám míg a Sztalker rögtön a nemzetközi figyelem középpontjába került, hála a Cannes-i Filmfesztivál díjának, addig az ihletőjéül szolgáló regény sokkal göröngyösebb utat volt kénytelen bejárni, amíg a legolvasottabb kötete lett a Sztrugackij fivéreknek. A kötet utószavát jegyző, tavaly elhunyt fiatalabb testvér, Borisz elég kellemetlen, de számunkra jól ismert képet fest a szovjet kiadási gyakorlatról – a Piknik az árokparton könyvalakban, egy gyűjtemény részeként, gyalázatosan átszerkesztve, meghúzva több mint nyolc évvel az első, 1972-es folyóiratbeli közlés után jelenhetet csak meg. A magyar olvasók először 1974-ben, a Galaktika magazinban olvashattak belőle egy rövidebb részletet (Bojár Anna fordításában), még Piknik a senkiföldjén címmel. A teljes regényt az Európa Kiadó Földeák Iván átültetésében adta ki (1984, 2005). Most, akár az itthon első ízben DVD-n kiadott filmmel (Etalon Film Kft., 2012) párban beszerezhető az eredeti változatnak megfelelő fordítás, mindez megspékelve a már említett utószóval és A kívánsággép című irodalmi forgatókönyvvel, amit a regény negyedik fejezete alapján írtak a szerzők Tarkovszkijnak, aki ezt teljesen átdolgozta – Borisz szerint csupán a Zóna és a sztalker szavak maradtak az eredeti szkriptből. (Ez erős túlzás, miközben eszmeileg tényleg nagyon távoli a két mű, ám ők nem veszekedtek ezen, mint anno a 2001: Űrodüsszeia miatt Arthur C. Clark Kubrickkal.)

Az újraolvasásra/újranézésre (és újraértelmezésre!) különleges lehetőséget teremt hát ez a „pakk”, érdemes és érdekes végigkövetni a regény–forgatókönyv–film hármasságán, hogyan alakul át a szatirikus mese filozófiai parabolává, majd vizuálisan is megfogalmazott hitvitázó (kamara)drámává. A „Boldogság mindenkinek ingyen, és senki ne maradjon elégedetlen!” kulcsmondattal záruló regény többértelműsége egyértelmű válasszá. Aki pedig esetleg aktív résztvevője kíván lenni az ismert földi és emberi világ törtvényeinek fittyet hányó Zónának, annak ajánlható a 2007-től hozzáférhető, később továbbfejlesztett, S. T. A. L. K. E. R. – Csernobil árnya elnevezésű számítógépes játék. Igaz, nem ingyen…

Arkagyij és Borisz Sztrugackij, Piknik az árokparton („Galaktika fantasztikus könyvek”) Ford. Földeák Iván/Weisz Györgyi Budapest, 2013, 239 o.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!