Akárcsak Gru minyonjait, a Loraxot is szívesen bemártogatnánk a kávénkba, olyan végtelenül cuki.

 

A nagy bajszú, narancssárga szőrmók a fák szószólója – hiszen, mint mondja, a fáknak nincs nyelvük, hogy kiállhassanak magukért. Bár neki is vannak gyöngéi, mint a puha ágyikó és a pillecukor, jóságos és bölcs kis lény. Számos dologra megtanít bennünket, az adott szó becsületétől a természet tiszteletén át arra is, hogy ha mi magunk nem tesszük meg az első lépést, semmi sem fog jobbra fordulni a világban.

Az animációs film alapjául szolgáló mese írója, Dr. Seuss (valódi nevén Theodor Geisel) olyan az amerikaiaknak, mint egy Benedek Elekbe oltott Paulo Coelho. Frappáns, kissé leegyszerűsített életbölcsességeinek megosztásával tele vannak a közösségi oldalak, figuráin felnőtt már három generáció. Történetei a jó és a rossz küzdelméről tanulságosak, szívmelengetők. Egy felnőttnek talán már túlságosan egyszerűek, kiszámíthatóak, de a gyerekekre meglepően nagy hatást gyakorolnak. S azért a mesének mélyebb rétegei is vannak, amit már csak szülőként ért az ember: lerántja a leplet a kapzsi kapitalizmusról és az általa orránál fogva vezetett fogyasztói társadalomról, persze a gyerekek nyelvén és gondolkodásuk szintjén.

Bár a pamacserdőből az első fát egy ifjú feltaláló, a furcsa nevű Valahász vágja ki (ekkor terem elő a Lorax is), végül nem ő lesz az igazi gonosz, hanem a bilifrizurás, Napóleon-komplexusos Mr. O’Hare, a gátlástalan üzletember, aki palackozott levegőt árul a gyárak füstjétől és koszától szenvedő városka lakosainak. Mottója: minél nagyobb a szmog, annál többet eladok.

A kitalált városban már minden műanyag: a fű, a virágok, a méhek, a fák, még a hó is. Az ételek színes zselégolyók, és felnőtt egy generáció, amelynek emléke sincs arról, milyenek a dolgok a maguk természetes valójában. Dr. Seuss igazi apokaliptikus víziót fest a jövőről, mely a mese születése óta eltelt 40 évben csak még közelebb jár a valósághoz. Azért még van remény, természetesen a gyerekekben. Különösen egy kisfiúban, aki kicsit más, mint a többiek: nyitottabb, önállóbb gondolkodású, kalandvágyó és állhatatos. Ő lesz az, aki mint a legkisebb királyfi, a gonosz eszén túljárva, minden akadályt legyőzve megmenti az utolsó magocskát, és megváltoztatja világot.

Az animáció ritka szép, az utolsó pufók medvebocsig bolyhos és futurisztikus. Hangsúlyossága mégsem megy a történet rovására, melyet a Gru alkotói néhány extra poénnal is feldobtak. A gyerekek ezekre alig, ám a kalandos (és látványos 3D-s effektekkel cifrázott) cselekményre és a tanulságra tökéletesen emlékeznek, azóta esti meseként is többször felidéztük már. De félő, hogy ha amúgy eszükbe sem jutna, most már csak azért is ki akarnának vágni egy fát, hogy találkozzanak Loraxszal.

(Forgalmazza a UIP-Duna Film)

Címkék: kritika, filmvilág

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!