Ocean’s 8 – Az évszázad átverése

 

Csalódottan és kissé álmosan jön ki a moziból az, aki valami nagy dobást vár az Ocean’s 8 – Az évszázad átverése című filmtől. A remek színésznők – például Sandra Bullock, Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway – alakításában ugyan nincs hiba, kiválóan hozzák a rájuk bízott karaktereket, jó az alapötlet is, és van egy-két bravúros jelenet, de ez valahogy mégsem elég

A mozi a korábban nagyot futott Ocean’s-trilógiára alapoz, melyek rendkívül népszerűek és sikeresek voltak, a néző éppen ezért könnyen szavaz bizalmat ennek a produkciónak is. Azonban úgy tűnik, csak le akartak húzni még egy bőrt a produkcióról.

A sztori lényege, hogy a korábbi filmek főszereplőjének (Danny Ocean) a húgát, Debbie Oceant végre kiengedik a börtönből, ahol éveket töltött és első dolga bűntársakat toborozni, hogy véghez vigye a nagy balhét. Nem is akárhol, hanem a világ egyik legexkluzívabb és szuperbiztonságos eseményén, a New York-i Met gálán. Méghozzá a legmenőbb női csapattal, amit csak képzelni lehet. Hát mi kell még? Talán a készítők is ezt gondolták, ezért itt hátra is dőltek.

A film első fele még ígéretes.

Miközben összeáll a változatos csapat, egyre inkább az az érzése a nézőnek, hogy Gary Ross forgatókönyvíró, rendező arra apellált, ezek a nők majd elviszik a hátukon a filmet. Éppen ezért nem kellenek igazán jó poénok, konfliktusok vagy valódi bonyodalmak. A 110 perces mozi második felére – túl néhány ásításon – már érezhető, hogy nemcsak a színésznők verik át éppen a világ legjobb biztonságtechnológiai cégét, hanem a rendező is a nézőt.

A készítők nyilván azt hitték, hogy ha összehoznak néhány népszerű, szakmailag nagyon sikeres nőt, és eljátszatnak velük lehetőleg minden nőtípust a példás családanyától kezdve az önmegvalósító divattervezőn át a füvező hackerig, az tuti telitalálat lesz. Hát nem.

Ámulva nézzük Sandra Bullockot, ahogy szemrebbenés nélkül lop a boltban, szerez magának szállodai szobát és komplett ruhatárat.

Címkék: kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!