Vidovszky György rendező, drámatanár rendszeresen brutális, erőszakkal teli történeteket állít színpadra. A Bárkában szombaton mutatták be az East Balkán című produkciót, ami a West Balkánban történt tragédia (három lányt agyonnyomott a tömeg) kapcsán vizsgálja a fiatalok és az ország helyzetét.

 
Úgy gondolják, ha valaki lopni, csalni, hazudni akar, akkor legyen politikus

– Olyan eseményről szól az East Balkán, ami máig foglalkoztatja az egész országot.

– Igen, de minket nem csak ez az egy esemény érdekelt, hanem, hogy a hétvégéken általában mi történik a fiatalokkal.

– A produkció ismertetőjében Tasnádi István íróval beszélnek egy szintén a Nyugati pályaudvarnál található helyről, ahol tizenöt-tizenhat éves lányokat beállítottak go-go girlnek ingyen piáért – drogozás, alkoholmámor, szex egyaránt volt, este tíz előtt akár kiskorúaknak is.

– Ez is egyike azon történeteknek, amikről úgy gondoltuk, hogy érdemes beszélni.

– Miért akar temérdek ember bemenni túlzsúfolt, hangos, levegőtlen helyre?

– Nagyon kevés olyan dolgot lehet mondani most a fiataloknak, ami miatt érdemes élni, tanulni. Azt látják, hogy a szüleik elveszítik a munkájukat. Vagy sokkal kevesebb pénzt keresnek, mint akik értéktelen munkát végeznek. Ebben a helyzetben kitolódik a felelős döntések ideje, és marad az a fajta szórakozás, amire egy egész iparág épült.

– Boldognak érzik magukat, extázisba kerülnek a fiatalok ezeken a helyeken?

– Elérik az extázist, mert olyan szereket is fogyasztanak, amik elősegítik ezt, erre az estére elfelejtetik velük azt a valóságot, amiben kiüresedettnek és magányosnak érzik magukat. Szinte automatikusan csúsznak bele a mámorba.

– Akár klasszikus művet rendez, például A legyek urát, az Iskola a határont, vagy kortársat, mint amilyen a Kócsag, vagy a Lila története, az emberek egymásnak ugranak benne, erőszakosak, gyilkolnak. Miközben ön látszólag szelíd lelkű, halk szavú ember.

– Én inkább szemlélem, ami történik. De tizenhét éve tanítok középiskolában, ezért sok fiatallal találkozom, látom, hogy milyenek. Az érdekel, amikor a dolgok kisiklanak, félrecsúsznak. Talán, ha ezeket a történeteket valaki megnézi, és elgondolkodik rajtuk, akkor a saját életében még megtalálhatja a lehetőséget, hogy visszaforduljon a hasonló útról.

– A legyek urában viszonylag kis gyerekek is játszottak. Hogyan hozta belőlük is elő az agressziót? Hogyan érte el, hogy azt játsszák, gyűlölik egymást, sőt még gyilkosságban is részt vesznek? A Kócsagban bandatagokat alakítanak a fiatalok, akik az egész környéket rettegésben tartják. A Lila történetében brutálisan megerőszakolnak és megölnek egy lányt.

– Nagyon sokat tréningezünk. Először játszva elemezzük a szöveget. Amikor a konkrét jelenetre kerül sor, már sokat tudnak a szereplők. Persze ilyen brutálisan kegyetlen cselekedeteket még nem feltétlenül éltek át, de valószínűleg ők is éreztek már gyűlöletet, érezték már azt, hogy nekiugranának az osztálytársuknak.

– A mai gyűlölködő, egyre drasztikusabbá váló világ akár kedvezhet is ezeknek az előadásoknak.

– Ez az előadás sem csak arról szól, mi történik a partikon, hanem arról is, hogyan kommunikál az egész társadalom. Meg­mu­tatkozik a produkcióban a mindennapi kirekesztés, rasszizmus. Az, hogy milyen könnyen le lehet cigányozni, zsidózni, buzizni valakit, csak azért, mert ez már átment egy általánosan használható szitokszóba. Verbálisan és más szempontból is hihetetlenül roncsolt közegben vagyunk. Érdemes megkérdezni a fiatalokat, mit gondolnak a politikusokról. Döbbenet. Úgy gondolják, ha valaki lopni, csalni, hazudni akar, akkor legyen politikus. Azt nem érzékelik, hogy itt bármiféle társadalmi szolgáltatásról, feladatról lenne szó. Ez demoralizáló helyzet: hiszen kire hallgasson a fiatal? A tanárra, aki lyukas cipőben áll a katedrán? A szüleire, akiket esetleg soha sem lát, mert annyit kell dolgozniuk, hogy netán már el is veszítik sok minden iránt az érdeklődésüket? Eléggé sötét a helyzet. Ezért értem meg, hogy a fiatalok azt a sajátos menekülési formát választják, hogy partikon akarnak eljutni az extázisig. A darabban szó van arról, hogy tizenévesen az ember azt hiszi, halhatatlan, olyan, mint egy isten. Aztán egyszer csak elkezd felnövekedni, és rájön arra, hogy ez nem így van. Ennek a felismerésnek az elviselésére alkalmasak ezek a partis esték. Egy kis alkaloida az agyba, és akkor gyakorlatilag egy estére megint isten lehetsz.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!