Nem kápráztatja el a siker. Hét évvel ezelőtt nyerte meg a Megasztár második szériáját, könyv készül róla. Már a telefonban
azt kérte, hogy tegeződjünk. Molnár Ferenc Caramellel beszélgetett Borzák Tibor.

 
Molnár Ferenc Caramel

– Volt határozott elképzelésed a jövődről?

– Abszolút! Nem akartam felülni a hullámvasútra. A Megasztár hozta hírnévvel pár évig különösebb erőfeszítés nélkül szárnyalhattam volna. De én nem ezt az utat választottam. A verseny után megalkuvást nem tűrően elkezdtem kőkeményen dolgozni. Hál’ istennek tudtam a saját zenémmel foglalkozni, merthogy nem vettem részt a promóciós turnén. Már a döntőben iszonyatos kínokat okozott a porckorongsérvem, amivel utána meg is műtöttek. Próbáltam a szerencsétlenségből előnyt kovácsolni: készültem a bemutatkozó lemezemre, az önálló koncertjeimre.

– Azt mondod, a nehezebb utat választottad, mert nem álltál be a sorba. De hiszen neked korábban is igencsak nehéz volt a sorsod, ha csak a származásodat nézzük.

– Nincs titok a múltamban. A törökszentmiklósi cigánytelepen nőttem fel, szegény körülmények között. Hatan vagyunk testvérek, szüleim elváltak. Elég korán eljöttem otthonról, már tizenöt évesen önellátó lettem, fizikai munkásként dolgoztam Budapesten. De én ezt nem nevezném kitörésnek. Mai napig ragaszkodom a cigánytelephez, soha nem tudnék onnan „kitörni”, mindig is az életem része marad. Legalább havonta egyszer hazamegyek. Néha csak azért, hogy magamba szívhassam az ottani levegőt. Bárhonnan jöttünk, arisztokrata családból vagy a cigánytelepről, nem felejthetjük el a gyökereinket. Nekem azért is fontos ez a kötelék, mert eljutottam oda, hogy palántákat vihetek haza. Gondolataimmal, zenémmel, életvitelemmel. Immár nemcsak a saját karrieremért tartozom felelősséggel, hanem azokért a lurkókért is, akik hozzám hasonló körülmények között cseperednek fel.

– Hogy tekintenek rád? Istenítenek?

– Azt nem szeretném, mert akkor önmagamat hazudtolnám meg. A törökszentmiklósi cigánytelepen én a Mariska fia vagyok. Mindenkivel ugyanúgy viselkedem, mint régen. Legfeljebb annyi változott, hogy jobban odafigyelnek a szavaimra. Elfogadják, amit mondok, mert tudják, jó szándék vezérel. Ami pedig a legnagyobb dolog: büszkék rám.

– Időről időre a politika is felkarolja a cigányságot. Figyeled az eseményeket?

– Méghozzá duplán. Magyar emberként és cigány emberként. Az olimpián a magyar versenyzőknek drukkolok, a cigányokat érintő társadalmi kérdésekben meg a cigányoknak. Megnövekedett felelősség ez részemről. Ígéretekből nincs hiány, mégsem történnek konkrét változások. Azt is lehet tudni, hogy miért. A romakérdés több száz év alatt felgyülemlő problémák halmaza, nem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani. Először azon kellene változtatni, hogy a cigányok ne elkülönítve, településen kívülre száműzve éljenek, mert azzal csak tovább erősödik a megkülönböztetés és a kiközösítés. Elfogadás abból fakadhat, ha a másikat megismerjük. E tekintetben a magyar és a cigány emberekben is jócskán vannak félelmek – jogosan vagy jogtalanul. Nagyon fontos lenne az oktatás. Sajnos a saját családomban is tapasztalom, mennyire nincs értéke a tanulásnak, a tudásnak, a szak­mának, az érettséginek, a diplomának. Ennek meg kell változnia, mert különben nem lehetünk versenyképesek.

– Majd most! Az uniós romastratégiához benyújtott nemzeti tervben lakást, munkát, átfogó oktatási reformot ígérnek. Szerinted ezzel megoldják a gondokat?

– Nem hinném. Átmeneti boldogságot lehet szerezni azzal, ha valakit lakáshoz juttatnak, miközben a többi ­gondjával mégis egyedül marad. Én igazából az oktatás erősítésében hiszek. Erőmhöz mérten teszek is érte. Minden szeptemberben megveszem a tanszereket a húgomnak, az unokaöcsémnek és az unokahúgomnak. Azt is tudni kell, sokszor azért nem mennek iskolába a cigány gyerekek, mert a szüleiknek nincs pénzük az alapvető kiadásokra. Sajnos az sem ritka, hogy azért maradnak otthon a gyerkőcök, mert nincs cipőjük. Nehéz az efféle mélyszegénységből kilá­­balni.

– Ilyen ügyekben kíváncsi valaki a véleményedre?

– Magam teszek lépéseket. Három éve vagyok a Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Roma Polgári Tömörülés jószolgálati nagykövete. Ebben a minőségemben veszek részt egy budapesti iskolai programban, ahol a tanulás fontosságára helyezzük a hangsúlyt. Sok ezer gyerekkel találkoztam, sajnos a szüleiket nehezen lehetett megmozgatni. De ősszel folytatjuk! Csatlakoztam a toleranciával, az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kezdeményezéshez is.

– Rengeteget kaptál az utóbbi években. Most már adni is szeretnél?

– Lehetséges. Nem lehet tovább sunnyogni!

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!