Igazi izgalmakat ígér az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért zajló idei harc. A héten került nyilvánosságra a harminc elődöntős listája, akik februárban kezdik el a versengést azért, hogy beénekeljék magukat a modern kori táncdalfesztivál malmői eseményére.

 
A zsritagok: Rákay Philip, Walkó Csaba, Rúzsa Magdi, Rakonczai Viktor — csak Csiszár Jenő hiányzik

A listán sok ismerős nevet fedezhetünk fel, több tehetségkutatós, például Baricz Gergő és Vastag Tamás is bejutott. Sokuknak ráadásul saját mentorukkal kell megküzdeniük, nevezetesen Keresztes Ildikóval. Idén szerelmespárok is komoly ellenfelekké válhatnak, bejutott Pély Barna a United zenekarral, és párja, Galambos Dorina is a Mrs. Columbo nevű formációjával.

Alig pár napja, hogy nyilvánosságra hozták az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi elődöntőjébe jutott dalok listáját, egy elődöntős máris visszalépett. Szirtes Edina Mókus utólag vette észre ugyanis, hogy már 2012 szeptembere előtt előadta Ha virág lennék című szerzeményét – ez pedig sérti a dalfesztivál szabályzatát. A szabályrendszer értelmében helyére a következő legtöbb pontot kapott dal kerül, így jutott be Hoffmann Mónika szerzeménye.

Az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti elődöntőit minden évben az országos közszolgálati műsorszolgáltatók szervezik. Hogy a különböző nemzetek miként választják ki a dalversenyen induló szerzeményt, a főszervezők nem szólnak bele. A közszolgálati műsorszolgáltatóknak mindössze egyetlen feltételnek kell megfelelniük: az Európai Műsorsugárzók Uniója tagjának kell lenniük.

Hazánkban idén 244 dal érkezett a 2013- as nemzeti válogatóra. Az öttagú zsűri pontozásos rendszerrel választotta ki azt a harminc nótát, amelyek februártól A Dal című műsorban versenyeznek majd a malmői Eurovízióra való kijutásért.

Az idei felhozatal a szivárvány minden színében pompázik: igen sok tehetségkutatóból ismert énekes került be az előválogatóba, de az előadók között nem egy régi kedvenc is található.

Arról, hogy mekkora nemzetközi sikereket lehet elérni a dalfesztiválon, igencsak megoszlanak a vélemények. Magyarország legjobban 1994-ben szerepelt, ekkor Bayer Friderika a negyedik helyen végzett. Világsikerre azonban eddig még egyik versenyzőnk sem tett szert, bár tény, hogy Wolf Kati What about my dreams című dala, amely a 2011-es Eurovízión 25-ből a gyenge 22. helyezést érte el, az Eurovízió hivatalos YouTube-csatornáján meghaladta az egymilliós nézettséget. A dalfesztiválok első helyezettjeire visszagondolva ugyanakkor igencsak kevés akad, akikből ezernyi örökzöld slágerrel előrukkoló világhírű sztár vált volna. Az eddigi legnagyobb port az 1998-as nyertes, az izraeli Dana International kavarta, ám ő sem dalaival, sokkal inkább transzneműségével keltette fel a világ érdeklődését.

Az Eurovíziós Dalfesztivál harminc magyar elődöntős dala közé választotta a zsűri a United Tegnap még más voltál című nótáját is. A zenekar frontembere, Pély Barna szerint Magyarországon jelenleg kevés olyan fórum létezik, ahol a professzionális dalszerzők teret kapnak, mivel az egész popzenei piacot szinte kizárólagosan a tehetségkutatók jelenlegi és volt felfedezettjei, illetve a zsűritagok határozzák meg, akik jelentős mértékben terítik be a piacot. „A zenekar tagjaival mindnyájan egyetértünk abban, hogy szem előtt kell lenni az aktuális szerzeményünkkel, az Eurovíziós Dalfesztivál, a televíziós válogatók erre pedig kiváló lehetőséget adnak. Ezért döntöttünk úgy, hogy elindulunk a dalunkkal, ami azért is különleges, mert egy frissebb, elektronikusabb hangzással készült a régebbi United-számokhoz képest” – tette hozzá a zenész. Pély nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek ekézik és gagyinak titulálják az Eurovíziót. Szerinte a versenyt különleges hangulat öleli át, ahol az örömet a közös szurkolás, a magyar csapatért való izgulás is fokozza. Az induló daloknak ehhez az atmoszférához kell alkalmazkodniuk, így azok a szerzemények érhetnek el sikert, melyekben az egyéni üzeneten kívül, van egyetemesebb cél is. Pély szerint mivel az Eurovízió nem előadók, hanem dalok versenye, nem probléma, sőt inkább fokozza a verseny izgalmát, hogy a fiatal tehetségkutatósoktól kezdve a tapasztaltabb mentorokon át a befutott zeneka rokig mindenkit meg lehet találni az élbolyban.

Címkék: zene, könnyűzene

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!