A gyerek legnagyobb baja sokszor a szülő. A brit The Sun bulvárlapban bemutatott nő már tagadja, hogy botoxot injekciózott nyolcéves gyermeke ráncaiba és ajkába (amit a lap fényképekkel is illusztrált), és hogy a kislány havonta jár „szűzgyantázásra,” amitől nem nő ki a fanszőrzete sem, így felnőttként „vagyonokat spórolhat”.

 

Azt azonban nem cáfolta, hogy a ráncfeltöltéses tippet más anyáktól kapta, akik mindent kipróbálnak, hogy gyermekük egy kis előnyhöz jusson a szépségversenyeken.

Talán azért állítja, hogy csak pénzért találta ki a „mesét”, mert azonnal elvette tőle a kislányt a tréfát nem ismerő brit gyámügy. Vizsgálat folyik ellene, és a fél világ örömmel meglincselné. Ha ő hazudott is, a gyerek elmondta az újságíróknak, hogy anyjával később mell- és orrplasztikát, valamint sminktetoválást is terveztek, hogy a kicsiből igazi szupersztár legyen, akárcsak Lady GaGa.

Bár a történet sokkoló, aki látta A család kicsi kincse című Oscar-díjas filmet, vagy a Tipegők a kifutón dokumentumfilm-sorozatot, képes a legrosszabbat is feltételezni ezekről az anyákról. Ha botoxolást nem is láttunk a „Little Miss Perfect” gyermekszépségverseny kulisszái mögött, elvárás a vastag smink, kiszedett szemöldökkel és műszempillákkal, a paróka vagy a fogpótlás (ha éppen a vámpírkorszakát éli a kis versenyző), a barnító krém, a manikűr és a pedikűr, de még a fogyókúra is. Az eredmény több tucat koravén, babaruhába bújtatott, „szexis” óvodás és kisiskolás, akikben saját szüleiken kívül csak pedofil ragadozók tudnak gyönyörködni.

Apákat szinte nem is látunk, legfeljebb a háttérben videóz­­ni. Nem is érdekli őket a szépségverseny, többségük pedig rég elhagyta a családot. Az anyák persze állítják, hogy a versenyzősdit csak a gyerek miatt csinálják, aki imádja a felhajtást, az öltöztetést, a tánc- és énektanulást, és a zsűri előtti parádézást. Csak néhányan vallják be, hogy a pénzjutalom is számít (holott főiskola helyett talán terápiára meg helyreállító műtétekre kell majd költeni), vagy saját vágyaikat tudják valóra váltani kislányuk által. Valamit biztosan kompenzálnak, mert szinte minden anyamenedzser borzalmas, elhanyagolt, nőietlen, még az is, aki korábban maga is szépségkirálynő volt. A ménkű sok szalag, korona és trófea nem tette őket boldogabbá, vagy sikeressé, ahogy azt lányaiknak kívánják. Egykori szépségük pedig már történelem. Akkor miért sulykolják a gyerekükbe, hogy az előnyös külső a világon a legnagyobb érték? Talán mert többük egyszerű is, mint a barlangrajz. Egyikük szent meggyőződéssel állította, hogy „aki szerint mi rosszat teszünk, annak biztos csúnya a gyereke”. Pedig nem olyan nehéz ám az ő hibájukba esni. Egy szülő mindig a legjobbat akarja a gyerekének, sokkal többet annál, amit ő kapott az élettől.

Képesek vagyunk az utolsó falatot is nekik adni a tányérunkról, és ezerszer többet költeni rájuk, mint magunkra. Én is rendre azon kapom magam, hogy megint a gyereknek veszek cipőt, mikor a sajátom már lyukas. Kész szerencse, hogy a lányom utál fésülködni is. Így még parókát is nehéz lenne ráhúzni a Bob Marley-sörényére. Bár nagyobb kihívás, sokkal több öröm is őt így elfogadni, mint megpróbálni olyanná alakítani, amilyennek én vagy a világ látni szeretnénk. Talán nem lesz belőle Lady Genya, de legalább botoxmentes, gyantaszűz gyerekkora van.

Tipegők a kifutón, FEM3

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!