Vidnyánszky Attila irányítja a Nemzeti Színházat hétfőtől, javában zajlik az átadás-átvétel. Az előző váltás Jordán Tamás és Alföldi Róbert között baráti hangulatban és problémamentesen zajlott, a mostanit az elmúlt félév botrányai nyilvánvalóan beárnyékolják.

 
Igazgatók a színpadon: Alföldi Róbert és Jordán Tamás közös darabjukban, az Utolsó órában (Fotó: MTI)

A Nemzeti Színházban az évad utolsó napján, azaz ma este búcsú gálaestet tartanak, amelyen jeles magyar írók, költők, színészek, zenészek ajándékozzák meg a társulatot és a közönséget. A teátrum előtti térre, piknikre hívják a nézőket, akik óriáskivetítőkön követhetik a színpadi műsort, amelyet Mohácsi János rendez. A sok zenével, előadásrészlettel, humorral tűzdelt búcsú alkalmából díjat kap Alföldi Róberttől a 2012–2013-as Évad nézője, Szirtes András, aki 110 darab jegy megvásárlásával nyerte el a címet.

A búcsú után és a nyári szünetben a már javában zajló átigazolási hullám tovább folytatódik. Péterfy Bori, Kulka János és László Zsolt több Orlai Produkcióban lesz látható, Kulka János például Hyppolitként a Belvárosi Színházban, ő ősztől majd a Katona József Színház társulatát erősíti. Molnár Piroska, Szabó Kimmel Tamás sem marad a Duna-parti teátrumban, ahogyan Znamenák István sem, ő az Örkény Színházhoz, Hevér Gábor és Stohl András pedig a Vígszínházhoz szerződik, ahol hét bemutatót tartanak a jövő évadban. Az első Georg Büchner Danton halála című darabja, Alföldi Róbert rendezésében. A héten röppent fel a hír, hogy az Alföldi vezette Nemzeti utolsó bemutatója, a Mephisto szintén a Szent István körúti teátrumban lesz látható. Többen is munkakapcsolatban maradnak egymással a „régi nemzetisek” közül, például az István, a király című monumentális darabban együtt játszik majd Udvaros Dorottya, Tompos Kátya, Bánfalvi Eszter, Stohl András, László Zsolt, Hevér Gábor és Znamenák István – az előadás rendezője: Alföldi Róbert.

A most leköszönő igazgatónak Jordán Tamás adta át a stafétát, akinek 2003. január 1-jétől öt évre szólt a megbízatása. „2007. december 31-ig volt érvényben a kinevezésem, de már 2006 nyarán elhatároztam, hogy Szombathelyre megyek, s nem pályázok újra a posztért, mindezt 2007 márciusában közöltem a társulattal és a fenntartó minisztériummal is” – emlékszik vissza a szombathelyi Weöres Sándor Színház direktora. Jordán Tamás egy javaslattal állt elő annak idején, hiszen ha januárban lett volna az igazgatóváltás, akkor az adott évad kettészakadt volna. „Januárban már megvannak a szerepek, a darabok, tehát az új igazgató vagy a régi direktor terveit valósítja meg, vagy évad közben próbál létrehozni valami teljesen újat, de mivel egyik megoldás sem jó, azt tanácsoltam, hosszabbítsák meg a kinevezésemet 2008. június 30-ig, hogy az évadot be tudjuk fejezni.” Alföldi Róbert 2008 tavaszán kezdte „átvenni” a színházat és tervezni az új évadot. Beszélt a színészekkel, a kollégákkal és eldöntötte, kire tart igényt, s kik azok, akiket magával hoz a Nemzetibe. „Abban állapodtunk meg, hogy nem hoz intézkedést és nem ír alá semmit július 1-jéig, s rám ugyanez vonatkozott június 30-i dátummal. Tehát a régi tagok elbocsátását én szignóztam, ami sok esetben igen nehéz volt, előfordult, hogy így néhány barátomat nekem kellett elküldenem. Az éves támogatásról is korrekten megegyeztünk: a felét én használhattam fel, a felét ő.” S bármilyen nehéz ebben a helyzetben ezt elképzelni, Jordán Tamás állítja, semmilyen konfliktus vagy vita nem volt közte és Alföldi között.

Jordán Tamás szerint a mostani átadás- átvétel sokkal feszültebb. „Nem tudom, miért kell ennek így történnie, de igen sajnálatos. Vidnyánszky Attila kivételes képességű ember, ezt mindenki beláthatja, sokan sajnáljuk azonban azt, hogy egy ilyen jól menő, felívelő pályán lévő színháznak most vége szakad.”

Igazgatóváltáskor a felügyelőbizottság ellenőrzi a pénzügyeket, majd az eredményről tájékoztatja a fenntartót, jelen esetben az Emberi Erőforrások Minisztériumát. A két „helyi stáb” pedig dobozol: az egyik be, a másik ki. „Szörnyű érzés volt öt és fél év után elhagynia az otthonomat, mert egy igazgatónak a színház az otthonává válik. A pakolás fizikailag is, de leginkább lelkileg viselt meg” – tette hozzá. Jordán Tamás és Alföldi Róbert közös darabja, az Utolsó óra ősszel folytatódik a Rózsavölgyi Szalonban.

Vidnyánszky pénteki közleményében azt írta, érzik az előttük álló munka és új korszak súlyát, illetve sok sikert és nézői szeretetet kívánt a színházból távozó művészeknek. „Most kezdődő művészeti munkánkhoz kérjük a közönség bizalmát és a színházi szakma figyelmét és együttműködését” – tette hozzá.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!