Moulin Rouge-ba illő show-műsort rittyentett az RTL Klub a túl hosszú (2 évnyi) szünet után visszatérő Roastnak, szmokingos és nagyestélyis sztárvendégekkel, neccharisnyás táncoslányokkal.

 
Roast, RTL Klub


A roastolók ugyan egymást, különösen Hajdú Pétert jobban oltották, mint a céltáblának kitett Ganxsta Zolee-t, ettől még a hatszáz fős színházi közönség és a nézők is jókat vihoghattak (főképp kárörömükben) a szókimondó, vaskos beszólásokkal és ki nem sípolt bazmegekkel teli műsoron.

Miután Nádai Anikó felszólítására hátradőlhettünk, „hogy élvezzük az égett bőr illatát”, a roastolók többsége derekasan felolvasta (Szabó Zsófi felmondta) az előre megírt szövegét. Hajós András olyan enerváltan vett részt a dumákban, mintha Lovasi András lenne, Kormos Anett pedig csak az állandó szemforgatásával került képernyőre.

Még Szabó is őszintébb undorral fogadta, mikor Benk Dénes – akit sértő volt a „nagyágyúk” közé sorolni, a többiekre nézve – megjegyezte, hogy a szőkeség azért tetováltatta magára Berki Krisztián nevét, „hogy szopás közben se kelljen felnéznie”. Persze, aki örömlánynak áll, vállalja a sorsát, de ez jóval otrombább, alpáribb beszólás volt a többinél, a közönség ki is fújolta.

Nem mindenkinek adatik meg, hogy elegánsan és intelligensen tudjon ironizálni, ebben az amerikai Comedy Central sztárjai után a „roastmeister” Kovács András Péter és a spontán poénokban verhetetlen Dombóvári István voltak a legjobbak. Kiss Ádám is kitűnt eredeti humorával, de még ők sem tudtak elszakadni az unásig gúnyolt toposzaiktól, KAP szőrétől, Kiss kölyökképétől és Dombi kilóitól.

Hajdú viszont csak a pofonokat gyűjtögette, revánsra már nem telt tőle, míg az utolsó szó jogán megszólaló Ganxsta olyan parádés bozóttűzzel válaszolt az őt célzó, aprócska lángnyelvekre, csoda, hogy a füstriasztók kibírták.
 

Címkék: távkapcsoló, RTL Klub

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!