Alekszandr Puskin: Borisz Godunov, Katona József Színház

 
Alekszandr Puskin: Borisz Godunov, Katona József Színház - jelent az előadásból - Fotó: SZL

Épp 19-en állnak a színen a tapsnál, és a taps előtti két óra is a 19-es bűvkörében zajlik: látjuk, a hatalomra kerülők közül egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz.

Ám nemcsak az uralomra jutó nem maradhat tiszta, a körülötte lévőket is mind megfertőzi a hatalom.

Máté Gábor emberire, már-már szimpatikusra formázza Boriszt, jóval ellenszenvesebbek az alatta levő bólogatók. Meg maga a rendszer, amelyben mindenki mindenkin áttapos, elárul, cserbenhagy, és a legnagyobbat hazudónak, leghidegvérűbb hazárdjátékosnak áll a világ. A legnyomorultabbat pedig egyre cudarabbul ütik-vágják.

Kovács Lehel önjelölt trónörökösként energiáival berobbantja a színpadot, Rujder Viviennel való páros jelenetével felizzik az előadás. Bezerédi Zoltán és Dér Zsolt, a minden hájjal megkent cinikus és a hamar betörő, mesterén túltevő újonc kettőse sokat elárul. A legvérfagyasztóbb mégis látni, hogy a legtisztább és leghűségesebb (a remek Vizi Dávid) is belátja végül az érdekek uralmát, és ekkor zokszó nélkül fordít egyet köpenyén és köpi szembe magát. Ujlaki Dénes, Bán János és Dankó István karakteralakítása érdemel még mindenképp említést.

Bodnár Erika alakja pedig főszereplővé képes nőni, ahogy a nép egy tagjaként annak szolgalelkűségét mutatja fel sokszínűen.

Félelem, ostobaság, manipulálhatóság vagy fásultság – mindig egy a vége: a nép hajbókol és fejet hajt. Ki fog minket most már kormányozni? – kérdi kétségbeesetten a fiatal cár meggyilkolás után, pontosan kifejezve a függőség lélektanát.

Mindamellett épp a népben rejlik a lázadás potenciálja.

Kiváló színészek adják itt Puskin darabját egy minden téren igen alaposan kimunkált rendezésben, mégsem tud karakteres, erős előadás születni. Túl sok helyre kerül hangsúly. Zsámbéki Gábor minden momentumot egyformán aprólékosan, precízen kidolgoz. Talán jobban jártunk volna kevesebb higgadtsággal.

Nyersebben, karcosabban a darab is jobban karcolt és fájt volna. Így viszont a nézői oldal is hűvös és rezzenetlen maradt, miközben a világ körülöttünk, amit itt ábrázolnak, felforralja a vért.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!