Magyarországon évente több száz nő gyilkosa egy vírus, a HPV, amellyel szemben egyelőre csak az oltás adhat védelmet, ennek ára azonban sokak számára elrettentő. Talán nemsokára ingyen is hozzájuthatunk.

Az Európai Unióban közel 33 ezer méhnyakrák-megbetegedést diagnosztizálnak évente, és 15 ezer nő hal meg a betegség miatt, Magyarországon körülbelül ötszázan. Az unióban a 15-44 éves nők között a második leggyakoribb halálozási ok a mellrák után. A rákfajta kialakulásának körülbelül 73 százalékáért a humán papillómavírusok (HPV) magas rizikójú 16-os és 18-as típusa a felelős. A vírus ellen jelenleg az egyetlen védekezési lehetőség a védőoltás, ami magas ára miatt még kevesek számára elérhető, valamint sok kérdés és tévhit övezi azt, hogy kinek is érdemes beoltatnia magát.

Ellentmondó információkat lehet hallani arról is, hogy milyen életkorban érdemes beoltani a nőket. Korábban úgy gondolták, 9-26 év között, és főleg a szexuálisan még nem aktív lányoknál éri meg, mostanra azonban a különböző kutatások már bebizonyították, hogy életmódtól függően szinte bármilyen korban hasznos az oltás. Abban az esetben, ha valaki gyakrabban váltja a szexuális partnereit, még negyven év felett is érdemes oltatni. Azzal kapcsolatban is megoszlanak a vélemények, hogy csak negatív HPV-lelettel lehet-e beadatni az oltást, az onkológusok véleménye szerint a vakcina a már meglévő vírus ellen is segít ellenanyagot termelni, és legyőzni azt.

Sok más betegségtől eltérően a szervezetünkben akkor sem alakul ki védettség a HPV ellen, ha az immunrendszerünk egyszer már legyőzte a vírust. Az itthon kapható vakcinát három lépésben adják be, az első után két hónappal a másodikat, majd újabb négy hónappal később a harmadikat. A HPV a hiedelmekkel ellentétben nem csak szexuális úton, hanem testnedvekkel, így például orális szex során is terjedhet. Mint azt dr. Baksay László nőgyógyásztól megtudtuk, a legújabb kutatások szerint nem csak a méhnyakrák kialakulásánál játszik szerepet a HPV, kórboncnokok különböző más ráktípusoknál, például orr-szájüregi és a tüdőráknál is megtalálták a vírus különböző törzseit, csak sokkal kisebb arányban. Baksay doktor szerint valóban az lenne a legideálisabb, ha a lányok akkor kapnák meg az oltást, amikor még nem volt szexuális kapcsolatuk, de ő minden betegének ajánlja, mi több, úgy gondolja, hosszú távon az lenne a legjobb, ha a fiúk is védettek lennének a kórokozók ellen. „Ez nem csak a nők problémája, a férfiak felelőssége is. A legtöbb betegség, amivel találkozom, a férfiakat is érinti, ők is hordozók, csak nincsenek tüneteik, és gyakran ne hajlandók kezeltetni magukat. A média azt közvetíti, hogy akkor beszéljünk például a hüvelygombáról, ha a férfiak nincsenek a szobában, pedig nagyon is fontos lenne, hogy ők is tudjanak ezekről a dolgokról” – mondja a nőgyógyász.

A HPV-nek körülbelül 150 fajtája létezik, ezekből 10 rejt magas kockázatot, és földrajzilag változik, hogy hol melyik fordul elő jellemzően. Magyarországon jelenleg kétféle oltóanyag van forgalomban, az egyik négy, a másik pedig a két leggyakoribb vírus ellen nyújt védelmet, de keresztreakciókon keresztül még több törzs ellen is védelmet biztosítanak. Dr. Baksay László szerint mellékhatásoktól és egyéb kellemetlenségektől egyáltalán nem kell tartani, ugyanis az oltóanyagban nem gyengített kórokozó, hanem vírustöredékek találhatóak, így nincs semmilyen fertőző vagy káros hatásuk.

Az oltás ára igen borsos, a sorozat teljes áron összesen 90 ezer forintba kerül, bár a gyárak néha fél áron árulják a vakcinát. Emellett egyes önkormányzatok is állják a fiatalok beoltásának egy részét (általában felét vagy kétharmadát), ez azonban azt a kockázatot rejti, hogy a harmadik részletet a szülő már nem tudja kifizetni, így a védettség nem alakul ki. Egyes településeken ezért inkább a második két oltást finanszírozzák, ha a szülő tudja igazolni, hogy a gyermek megkapta az elsőt.

Van arra remény, hogy a későbbiekben egyre több gyermek juthat hozzá az oltáshoz, hiszen dr. Ócsai Lajos, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője a hét elején úgy nyilatkozott, amikor a kötelező és a kötelezően ajánlott védőoltások rendszerének továbbfejlesztésén gondolkoznak, első helyen áll a HPV elleni oltás kötelezővé tétele.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!