Mit kezd életével a nő, aki a földön már mindent elért, amit egy zenész elérhet? Meghódítja a világűrt. Sarah Brightman nem csak új lemezén indul űrutazásra, de 2015-ben, egy Szojuz rakéta fedélzetén a valóságban is.

 
Sarah Brightmannel csillagvárosban pszichológiai tesztet írattak

Amikor meghallja, hogy budapesti vagyok, Sarah mindent elsöprő lelkesedéssel beszél fővárosunkról. „Budapest gyönyörű, imádom! Amikor legutóbb ott jártam, olyan isteni gulyást ettem, hogy azóta is emlegetem!” Utazásból bőven jut neki: nálunk áprilisban megjelent albumát, a Dreamchasert hamarosan Ázsia-turnén mutatja be, aztán indul Amerikába. November közepéig minden egyes napja be van táblázva. Leglelkesebb rajongóit mindig igyekszik megörvendeztetni egyegy saját nyelvükön énekelt dallal – a Dreamchaser először Japánban jelent meg, rajta egy japán nyelvű extra felvétellel.

„Japán, kínai, spanyol, francia, német, olasz – egyik sem okozott gondot. Még a magyar nyelvet is el tudom helyezni valamelyest, mert nagyon emlékeztet a finnre. Kellemes, dallamos, ritmusos, a zenei hallásom miatt talán meg is tudnék birkózni vele, 2004-ben meg is tanultam pár szót” – nevet. Ha már a magyar vonatkozásoknál tartunk: Sarah 1985-ben játszotta Valencienne-t Lehár Víg özvegyében a New Sadler’s Wells Operában, a YouTube-on pedig ma is megtalálható egy felvétel, amin Plácido Domingóval az Ajk az ajkon kettőst énekli. Azt kérdezem, melyik a kedvenc magyar zenés darabja – és magamban felkészülök egy sztenderd, udvarias válaszra. Sarah azonban meglep. „Várj, ehhez gyorsan le kell pörgetnem magamban a műveket, amiket ismerek. Ó, igen, tudom! Kodály Háry Jánosa. Mindig jó kedvre derülök, ha hallom. Lenyűgöző a hangszerelés, élek-halok a cimbalomért, annyira izgalmas hangszer!”

Sokszor hangsúlyozza: ő főként előadóművész, nem zeneszerző, viszont különleges érzéke van ahhoz, hogy egy album tematikájához leginkább illő zenei mozaikdarabkákat összeszedegesse. A Dreamchaser kifejezetten merész választások gyümölcse. Sarah hozzá mert nyúlni például Mike Oldfield legendás debütáló lemezének, a Tubular Bellsnek részleteihez. „A Tubular Bells életem egyik meghatározó lemeze, egy modern szimfónia, igazi mestermű. Az ebből készült Closer című dal az én kis személyes kincsem. Nagyon sokáig titkoltam, hogy dolgozunk rajta, egyszerűen nem akartam megmutatni Mike-nak addig, amíg tökéletesnek nem éreztem. Aztán amikor elküldtem neki a végeredményt, és azt mondta, tetszik neki, iszonyatosan boldog voltam.” Oldfield – lecsendesítve a szentségtörést kiáltó rajongókat – azt írta ki az egyik közösségi oldalra: „Sarah feldolgozásának hangszerelése komplex, érzelmes és remek munka.”

A Venus and Mars című Paul McCartney- szerzemény mellett békében megférnek a lemezen Rimszkij-Korszakov, az izlandi posztrockbanda, a Sigur Rós, és az újabban David Guettával parádézó ausztrál dalszerző-énekes üdvöske, Sia szerzeményei is. A lemez legkiemelkedőbb momentuma mégis a lengyel zeneszerző, Henryk Mikołaj Górecki harmadik, Panaszos Dalok című szimfóniájának feldolgozása. Sarah az első, aki az átdolgozásra valaha is engedélyt kapott. A megrázó Lento e Largo tétel szövege egy tizennyolc éves zsidó lány, Helena Wanda Blazusiakówna zakopanei Gestapo-börtöncellájának falába vésett szavaiból áll. „Egy célom volt: a legjobbat kihozni belőle. Ez a zene akkor is csontig hatol, ha elvonatkoztatunk a borzalmas keletkezési körülményektől. Légiesség van benne, örökkévalóság, felemel – és bármilyen furcsa is, számomra minden tragikuma ellenére is árad belőle az optimizmus.”

A dalokat látszólag csupán egyetlen dolog fűzi össze: a Dreamchaser tematikája, a világűr – a végeredmény mégis kerek egész. Az énekesnő karrierének vissza-visszatérő motívuma az űr: 1978- ban az I Lost My Heart To a Starship Trooper című diszkóslágerrel robbant be a köztudatba, később ódát írt a Földhöz és a Holdhoz. Élete döntő pillanatának tekinti az 1969-es Holdra szállást. „Emlékszem, megbabonázva álltam a szemcsés képernyőjű tévé előtt, néztem azt a bizonyos első lépést, és arra gondoltam, ha ez megtörténhetett, akkor én is bármire képes vagyok. Akkor döntöttem el, hogy egész életemet az álmaim megvalósításának szentelem majd.” Nem is rossz egy kilencéves kislánytól – különösen, hogy ma már tudjuk, fogadalmát maradéktalanul beváltotta. Popsztárként több mint 180 arany- és platinalemezt jegyez több mint 40 különböző országban, exférje, Andrew Lloyd Webber neki írta Az operaház fantomja női főszerepét – a darab 1987-es felvételéből több mint negyvenmillió példányt adtak el eddig, s ezzel ez minden idők legnépszerűbb musicallemeze. Ő Nagy-Britannia ötvenedik leggazdagabb zenésze, két nyári olimpiai megnyitón lépett már fel – hamarosan pedig ő lesz az első profi énekes, aki az űrben is énekelhet.

Hivatalosan máris képzett űrhajósnak mondhatja magát. „Az orvosi vizsgálatokkal kezdtem Houstonban. Tartottam attól, hogy semeddig se jutok majd el a programban, de a szakemberek azt mondták, hogy 52 éves koromhoz képest kirobbanóan jó egészségi állapotban vagyok. Ezután a Moszkva melletti Csillagvárosban alávetettek az űrhajósok pszichológiai tesztjének. Bevallom, ettől rettegtem a legjobban, miután fizikailag alkalmasnak találtak, borzasztó lett volna, ha mentálisan alkalmatlannak bizonyulok. Gyermekkori álmom, hogy űrhajós válhasson belőlem, ezért nagyon komolyan vettem a felkészülést. A rakétában hárman leszünk majd – biztosan tudnunk kell, hogy mindannyian a lehető legjobb döntéseket hozzuk majd, bármilyen helyzetbe is kerüljünk.”

Élvezet hallgatni, ahogy Sarah az űrkutatás eredményeiről áradozik: úgy mesél a Hubble űrteleszkóp felvételeiről, ahogy más popsztárok egy-egy új ruhakollekció vagy parfüm piacra dobásáról. „Édesanyám nagyon édes volt, amikor évekkel ezelőtt felvetettem neki, hogy szeretnék befizetni egy űrutazásra. Szegénykém ijedtében reszketni kezdett, de miután elmagyaráztam neki, hogy a Szojuz nagyszerű eredményekkel rendelkezik és abszolút megbízható, megnyugodott. Hogy mit fogok énekelni a világűrben? Egyelőre fogalmam sincs. Mindenekelőtt tesztelnem kell, hogyan viselkednek a hangszálaim a súlytalanság állapotában..”

Most, hogy az űrprojekt egyenesben van, az énekesnő úgy gondolta, másoknak is segít álmaik elérésében. Tavaly ő lett a UNESCO művésze a békéért, és az UNESCO Világörökség kampányában is fontos szerepet szánnak neki. „Már az is megtiszteltetés, hogy a nevemet a szervezeté mellett említik. Mindent megteszek, hogy méltó legyek erre a címre.” Saját „gyermeke” pedig, a Brightman STEM Ösztöndíjprogram különleges célokkal született meg. „Olyan nőket támogatok főiskolai éveik alatt, akik kiemelkedően tehetségesek a matematika, a tudományok, a technológia vagy a mérnöki pálya valamely ágán. Fontosnak tartom, hogy a nők is lehetőséget kapjanak a bizonyításra ezeken a területeken – pontosan tudom ugyanis, néha milyen nehéz nőként érvényesülni.”

Végezetül azt kérdezem tőle, mi a különbség az egyszerű álmodozó, és az új lemez címében jelölt „Dreamchaser” között? (Jellemző módon nincs magyar szó az olyan emberre, aki küzd az álmaiért.) „Az ember álmodozhat, vagy harcolhat azért, hogy az álmai valóra is váljanak. Ez óriási különbség, és én az utóbbit választottam. Néha nem könnyű út, sokszor negatív, és gyakran magányos is. De ha visszatekintek az eddigi életemre, tudom, hogy jól választottam.”

Címkék: zene, kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!