Csütörtök este a Blaha Lujza tér szokásos moraját daloló kóruscsapat színesíti.

 

„Feltúrták az utcát, hogy miért, ők se tudják, végre itt a nyár” – éneklik a járókelők gyűrűjében. Többen rácsodálkoznak a csörgődobot, gitárt és számítógép-billentyűzetet is zenei kíséretként használó csapatra, akik egy nemzetközi projekt magyar résztvevői és egymást is egy hete ismerték meg. Salam Yousry egyiptomi színházrendező vezetésével egy hatnapos workshop keretében tíz külföldi város után most Budapesten is megvalósult a 2010-ben debütált Kórusprojekt. A műhelymunka célja, hogy a különböző társadalmi rétegekhez tartozó emberek kollektív művészi élményben részesüljenek, az együttgondolkodás során pedig a véleménynyilvánítás fontosságára hívják fel a figyelmet úgy, hogy saját történeteikből dalokat hoznak létre, amelyeket az utcákon sétálva adnak elől. A Kairóból indult Kórusprojekt megvalósult már – többek között – Ammanban, Londonban, Münchenben, Berlinben, Párizsban és Isztambulban.

Nálunk a harmincfős vegyes társaság egyhetes próbafolyamat után indult útjára a Corvin Áruház harmadik emeletén működő MÜSZI-ből (Művelődési Szint) a VIII. kerület meghódítására. „A közösségi önkifejezés miatt csatlakoztam a projekthez, szeretek énekelni, gitározni, érdekelt, mi lesz ebből” – mondja lelkesen az egyetemista Zsuzsi két próbaéneklés között. Andi már vett részt hasonló performanszon, ismerte Salam munkáit, kíváncsi volt, itthon mi tud ebből kisülni. Egy jemeni újságíró pedig véletlenül csöppent a csapatba, budapesti barátnőjét látogatta meg, a dalokat betanulta és nevetve vonult a társasággal csütörtök este. Eleinte külföldiek is részt vettek a próbákon, végül kéttucatnyi lelkes amatőr énekes maradt, akik otthon írták a dallamokat és a szövegeket, s mindennap több órát gyakoroltak együtt a MÜSZI-ben.

A Népszínház utcában az énekelve vonulás keltett némi feltűnést. Többen is kérdezgették, mi ez. „Szabad művészet és önkifejezés” – válaszolta valaki. A Mátyás téren olyan nagy sikere volt a daloknak, hogy a helyi gyerekek beszálltak az éneklésbe, dobolásba, a lakók az ablakokon, erkélyeken fotózták a kórust.

Salam elégedett volt a budapesti kórussal, nagyon megszerette városunkat. Szerinte nyitottak a magyarok, és jól lehet velük beszélgetni. Reméli, lesz majd folytatása a közösségnek. Most épp Berlin felé tart, hogy aztán átugorjon Svédországba, majd vissza Kairóba.

Címkék: Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!