Érzéki örömök festője

Légiesen megnyúlt alakok, porcelánbőrű hölgyek, izmos fekete nők, fényes drapériák előtt pózoló szépasszonyok, túlfinomult mozdulatok, egymáshoz érő testek, firenzei forgatag, sienai főtér, kis-ázsiai hangulat, spanyol színkavalkád, londoni lóversenyek, kalapok, álarcok, kacéran villanó tekintetek, fülledt szobabelsők és rafinált erotika minden mennyiségben. És elegancia, fátyolos dekadencia, szépség meg finom irónia. Egy eltűnt világ kavarog gróf Batthyány Gyula (1887–1959) elfelejtett, évtizedekig lappangó képein, amelyekből a Kieselbach Galéria rendezett kiállítást.

Az egyik legnagyobb múltú magyar család tagja minden nehézség nélkül lett festő. Vaszary János tanítványaként kezdte, majd a müncheni festőakadémia után Párizs következett, a modern művészet fellegvára.

A kifinomult esztétikai ízlésű, érzékeny arisztokratát elbűvölte ez a világ, az ott hódító orosz balett összművészeti vonzereje. Lelkesedésből is volt benne épp elég, hogy a művészetet az öröm diadalának lássa. A lét napos szépségét akarta megjeleníteni, ez lett művészi ideálja.

Élményszerző utazások, bálok, estélyek és a felső tízezer életének pillanatait örökítette meg képein. Szinte hihetetlen, hogy maradt ideje kiérlelni egyéni, késő szecessziós formavilágát, virtuóz technikáját. Persze rengeteget festett, a politikától irtózva történelmünk nagy eseményeinek is sorozatot szentelt. De hitelesebb volt divatos festőnek, aki belülről láttatta azt a világot, amelynek titkait csak zsigerből lehet ismerni. Csupán az arisztokrácia és a művésztársadalom nézte némi gyanakvással. Az egyiknek túlságosan művész volt, a másiknak túl arisztokrata.

Az érzéki örömök festője aztán végigélte a második nagy háborút is, megjárta a kommunisták börtöneit, és mindent elveszítve egykori tiszttartója házában talált menedéket, felkavaróan izgató életművet hagyva maga után.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!