Leleményes népünk már a királyi esküvő napján tájjellegű viccel állított emléket a nagy eseménynek. „Hogyan kell a magyar kocsmában Windsor-menüt rendelni? – Kate Vilmost kérek!”

Vanisha Mittal és Amit Bhatia 14,4 millárd forintos esküvője

- – Kép 1/5

Nos, ami a lélekerősítőket illeti, róluk épp nem szól a fáma: a Clarence House – a walesi herceg családjának otthona és „irodája” – ez idáig ugyanis csupán a lagzi egyetlen italát „leplezte le”, ez pedig az esküvő hivatalos pezsgője volt. Windsorék választása nem hazai márkára esett, hanem franciára, egy Champagne-ra. A meglepődés pedig idehaza okozhat meglepetést, mondván, ki gondolta volna, hogy a briteknek saját boruk is van. Múltja kevéssé van a brit borászatnak, jelene és jövője azonban sokak szerint igen: köszönet érte a globális felmelegedésnek. A borkészítés hagyományos, északi határa ugyanis, ami évszázadokon át épp a pezsgőiről elhíresült Champagne magasságában volt, az utóbbi évtizedekben „feljebb” tolódott, egészen Albion enyhébb, dél-keleti lankáiig.

Az angol borászatról szóló fejezetek azonban még így sem rúgnak két-három oldalnál többre a világ nagy bortankönyveiben – pedig azokat általában britek jegyzik. A pezsgőik viszont nem csupán a hazai piacon szerepelnek szépen, így a brit boros lobbi okkal bízhatott abban, hogy a felmérhetetlen marketingértéket jelentő „hivatalos pezsgő”-plecsnit hazai versenyző érdemli majd ki.

De nem: a champagne-i Pol Roger pezsgőre esett a választás. Persze így sincs híján rejtett gesztusoknak a történet: a Pol Roger pezsgőháznak ugyanis nem éppen új keletű a kapcsolata a brit elittel. Egykor ez a márka volt Winston Churchill kedvenc pezsgője. A non-vintage, azaz évjárat nélküli, vagyis több évjárat házasításából született, minden palackozási évben azonos ízt és minőséget garantáló, de legfőképpen elérhetőbb árú Champagne kiválasztásával Kate és Vilmos egyúttal demokratikus gesztust is tett. A Pol Roger NV ugyanis már nagyjából 10 ezer forintnak megfelelő összegért kapható az Egyesült Királyság minden jelentősebb borkereskedésében.

Azért egy nyaláb a királyi esküvő dicsfényéből az angol borokra is hullott. A Buckingham-palotában tartott fogadáson a Chapel Down nevű angol pincészet tavalyi, Flint Dry nevű borával fogadták a vendégeket. Egyébként nem kizárt, hogy a „royal wedding” borsorában magyar tétel is szerepelt. Az esküvő előtt a legnépszerűbb borblogok és -kereskedések mind összeállították a maguk lakodalmas szelekcióját, amelyben a desszertborok között rendre szerepelt a Tokaji aszú – legtöbbször a brit piacon talán legismertebb Royal Tokaji pincészettől.

Borbárhorda – az egyivásúak blogja (borbarhorda.hu)

 

A rongyrázók toplistája dollármilliókban elbeszélve

Még 1981-ben történt, de azóta sem szárnyalta túl költekezésben senki Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum (Dubai uralkodója) és Salama hercegnő esküvőjét, ami összesen 18,5 milliárd forintba került. A 20 000 meghívottat 34 magángép repítette a szertartás helyszínére, miután a vendégek külön erre az alkalomra épített stadionban mulattak hét napon át.

Ennél egy fokkal, vagyis 22 millió dollárral olcsóbb volt Vanisha Mittal és Amit Bhatia menyegzője, ahol a menyasszony családja 20 oldalas meghívókat küldött szét – ezüstdobozokban. A pazar és fényűző szállást egy ötcsillagos párizsi szálloda biztosította, ahol 1000 vendég szállt meg, és akiket Kylie Minogue szórakoztatott előadásával.

Andrei Melnichenko orosz milliomos és arája, a Miss Yugoslavia, azaz Aleksandra Kokotovich szerb modell esküvője listánkon a harmadik helyre volt elég. A francia Riviérán megkötött frigy ünneplésére több mint 700 vendég volt hivatalos, akik előtt Christina Aguilera, Julio és Enrique Iglesias, valamint Whitney Houston is fellépett három és fél millió dollárért fejenként.

India „turbános cowboy”-a, Vikram Chatwal luxusszálloda-tulajdonos Priya Sachdev modellel kötött házasságát egy húszmillió dolláros buli keretén belül ünnepelte meg. A 600 vendég 26 különböző országból érkezett a tíz napig tartó lagzira, ahol három indiai városban, Mum­baiban, Udaipurban és Delhiben ünnepelhettek Bill Clintonnal, vagy épp Naomi Campbell-lel.

A csodaszép Coleen McLoughlin és a Manchester United fiatal sztárfocistája, Wayne Rooney vendégeit magángép repítette a 24 órán át tartó ünneplésre, amit egy 120 millió dolláros gyönyörű jachton rendeztek meg. Ehhez képest pompás es­­küvőjük végösszege a fellépő nem olcsó Westlife együttessel együtt is „csupán” 15 dollárra rúgott.

Franciaország volt a színtere annak a luxusesküvőnek, amelyet Bernard Arnault rendezett lányának, Delphine-nek. Az LVMH divatbirodalom fejének kedvence a bordeaux-i katedrálisban mondta ki a boldogító igent a 38 éves Alessandro Vallarino Ganciának, méghozzá egy John Galliano kreációban. A meghívott hírességekben között Bernadette Chirac, Nicolas Sarkozy, Elizabeth Hurley és Karl Lagerfeld is jelen volt. 1,3 milliárd dollárt költöttek el így összesen.

Chelsea Clinton, Bill Clinton volt amerikai elnök lánya tavaly ment hozzá Marc Mezvinsky bankárhoz egy 5 millió dolláros esküvő keretén belül. A kézfogón a menyasszony szülein kívül más ismert közéleti szereplők, hírességek is megjelentek: Madeleine Albright volt külügyminiszter, Ted Danson és Mary Steenburgen színészek, vagy Vera Wang divattervező, akinek ruhakölteményében állt az ara az oltár elé.

Liza Minnelli kitett magáért negyedik esküvőjén David Gesttel. A szertartást egy 147 évvel ezelőtt épült New York-i templomban tartották, a két koszorúslány Elizabeth Taylor és Marisa Berenson színésznő volt, a násznagyok pedig Michael Jackson és testvére, Tito Jackson. Az esküvőn megjelentek híres színészek, zenészek, rendezők és producerek is, többek között Mia Farrow, Gina Lollobrigida, Diana Ross, Elton John, Anthony Hopkins, Andrew Lloyd Webber, de még a leghíresebb ingatlanberuházó, Donald Trump is. Az esküvői fogadást a Wall Streeten található Regent szállodában tartották. Liza fehér esküvői ruháját Bon Mackie tervezte.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!