EZT LÁTNI KELL!

 
Fotó: Tihanyi Bence és Bakos Ágnes

Itáliában 400 éve, Magyarországon több mint 350, Budapesten pedig 300 éve alakult meg a piarista közösség, az egyetlen olyan keresztény rendház, amely kifejezetten oktatásra és nevelésre kapott isteni felkéré

A Budapesti Történeti Múzeum kiállítása a rend elmúlt 400 évét méltatja, beleértve a piaristák irodalmi, zenei és művészeti, művelődéstörténeti, no és persze nevelői ténykedését.

Ha kellett, szentségeket vittek az emberekhez, imádkoztak, könyveket írtak, fizikai kísérleteket mutattak be, közösségi tereket hoztak létre, hegyet másztak, táborozni mentek, vitorlást építettek, és mindeközben természetesen szerették és művelték az irodalmat, a zenét, a művészeteket és a humort. Többek között olyan tanítványokkal büszkélkedhetnek, mint Vörösmarty Mihály, Szerb Antal, Ottlik Géza, Esterházy Péter, Antall József vagy Eötvös Loránd.

A kiállításon a magyar piaristák műveltségét liturgikus tárgyak, eddig kevesek által látott festmények és rajzok, különleges könyvek, kéziratok, órák és történetek mutatják be.

Tudják például, hogy miért kizárólag világi rajztanárok oktatják a vizuális művészetet a piarista iskolákban? Mert nem akarták a kispapokat kitenni az aktrajzolás kísértésének…

Budapesti Történeti Múzeum, február 25-ig

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!