„A Lurdy Ház földszintjén lévő giccskereskedésben lehet látni a rosszabbakhoz hasonlókat” – mondja Topor Tünde művészettörténész, aki szerint, ha egyáltalán lehetett még rontani a helyzeten, akkor azt megtették a sötétkék falakról rikító színes, vastag keretekkel. A budai várban jártunk a Kortárs festők a magyar történelemről című, ismertebb nevén, a Kerényi-féle kiállításon.

  <h1>Rényi Krisztina: Kádár János kora</h1>-
  <h1>Munkácsy Mihály: Honfoglalás c. monumentális alkotása</h1>-

Rényi Krisztina: Kádár János kora

- – Kép 1/2

Fontos kiemelni: itt két, egymástól független kiállítás ünnepli az új Alaptörvényt. A Hősök, királyok, szentek – A magyar történelem képei és emlékei című tárlat, az első emeleten látható. A nagyobb hírverést magáénak tudó Kerényi-féle festményeket a galériának be kellett fogadnia. Úgy hírlik, Kerényi könyörgött, hogy itt lehessen a kiállítás, ráadásul nem fogadták el az először felajánlott harmadik emeleti helyszínt, így kerültek a festmények a földszinti, fűtetlen helyiségbe. Itt vendégkönyv nincs, viszont a Húsvéti Alkotmány díszkiadása egy vörös ronggyal letakart rozoga asztalon lapozgatható, mögötte sötétkék, szétszakadóban lévő függöny választja le a teret. A teremőr három pulóverben próbálja átvészelni a nyolcórás munkaidőt. Nyáron tönkrement a klíma, nincs pénz megcsináltatni, ezért nincs fűtés. Novemberig Markó Károly-kiállítás volt itt, a sötétkék falak onnan maradtak. Az csak december elején vált biztossá, hogy a Kerényi-féle képeket be kell fogadniuk. A világítás is egyedi: neonfény érkezik a plafonról. Azt mondják: Kerényi egy forintot sem adott, nekik viszont nincs pénzük, ezért ilyen szedett-vedett a helyiség. Ráadásul teljes a bizonytalanság: március 1. után a Magyar Nemzeti Galéria a Szépművészeti Múzeum része lesz. Elbocsátásoktól tartanak, 12 teremőrtől már meg kellett válniuk.

A terem középen, világoskék falakon a gyermekrajzpályázat díjazott alkotásai. Az első helyezett egy 14 éves lány rajza (Egy család Magyarországon), amelyen tökéletesen megvalósul az orbáni álomállam. A harmadik csemete még anya hasában, a legnagyobb hintázik, testvére a babakocsiban, amelynek ugyan csak három kereke látszik, de így is jól érvényesül a három gyermek, négy kerék családmodell.

Topor Tünde szerint a felkért művészek többsége a Kádár-kori jellegtelen képcsarnokos stílus képviselője. A jobbakról szólva. A művészettörténész például dicséri Korényi János ikonokat idéző alkotását, a Lovas­rohamot. „A maga műfajában teljesen jó. És legalább elüt a többitől.” Pozitív a szakértői vélemény Somogyi Győző Első világháború című festményéről is.

„Kocsis Imre művénél viszont megáll a tudomány, bár lehet, hogy gesztusként kell értelmezni: a művész régi, 1956-os akvarelleket fénymásolt vászonra.”

Rényi Krisztina Kádár János kora című alkotásán Kádár egy akasztófaerdőben ül és sakkozik. Picivel több az arcán a bibircsók, mint indokolt. A fekete bábu épp leüti a fehér királynőt, amelynek dőltében láthatjuk: véres a talpa. A kép alján a kor „szimbólumai”: (benyomott, nem tökéletes) focilabda, rádió, persely, óriási zöld rakéta, mindez ügyetlenül megvalósítva – nem úgy, mint a művész meseillusztrációin, amik egyébként szépek.

Sok a látogató szerda délelőtt. Egyikük a vízágyút hiányolja a Lovasroham című képről. Egy Párizsban élő „’56-os magyar” hölgy mosolyogva sétál a rideg teremben. Tudja a kiállítás történetét, nem ért vele egyet, de saját szemével akarta látni a „méregdrága, ám kétes színvonalú alkotásokat”.

Fél óra után átfagyva hagyjuk el a termet. Hatnak a húzónevek: Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Madarász Viktor és Benczúr Gyula alkotásai, az első emeleti tárlat felé tartunk. Munkácsy főművét, a 15 méteres Honfoglalást, vagy Benczúr Gyula Hunyadi Mátyásról szóló képciklusának elkészült darabjait először láthatjuk eredetiben. Az egyik terem középpontjában Munkácsy Hon­­foglalása áll, amely eddig az Országházban füg­­gött. A magyarok – a monda szerint – fehér lovat adnak át a földművelő bocskoros tótoknak, akik cserébe hajbókolva nyújtanak át földet, szénát és vizet az állattenyésztő magyaroknak. Árpád ül a fehér lován, körülötte a csizmát viselő, jól felszerelt elődeink. Topor Tünde szerint Munká­csy­nak a lóábrázolás nem erőssége (a jobb oldalon mintha két bal lába lenne az egyik pacinak, a másik terpeszben áll, szinte falábakon), de a tótok közül is van, akinek az egyik lába „elvész”, sőt Árpád jobb lábát sem leljük a képen. Viszont a kacagányt, kelméket szerette festeni Munkácsy, és a növények, az égbolt részletezése is kiváló.

Ebben a teremben kap helyet Benczúr Gyula 1875-re befejezett díjnyertes képe, a Vajk megkeresztelése is. „Benczúr térábrázolása, alakos kompozícióinak megoldása sokkal jobb” – állítja a művészettörténész. Topor Tünde Szále István alkotásáról megjegyzi: a József nádor 50 éves nádori jubileumára festett, Allegorikus kompozíció 1846-ból való, a jobb oldalon alul a korabeli budai vár, fölötte a napkorong (a reménységsugár), alul, a vízen dunai gőzhajó, a háttérben füstölgő gyárkémények – alakul a hazai ipar. Középen a nádor, akinek vonásai mintha kicsit emlékeztetnének a jelenlegi miniszterelnökre, majd az alcsúti kastély, ahol a nádori birtok volt. Jelen van Mária, a magyarok nagyasszonya, valamint Liszt Ferenc, Markó Károly, Vörösmarty Mihály is. Felül pedig az angyalok…

 

Munkácsy Mihály Honfoglalás című, 13,55x4,58 méteres képét a leemelést követően elfektetve pihentették, majd a vásznat egy hatméteres hengerre tekerve vitték át a Parlamentből a budai várba. A festmény most hagyta el az Országházat először. A Magyar Nemzeti Galériában mindkét kiállítás augusztus 31-ig látható. Topor Tünde művészettörténésszel, az Artmagazin főszerkesztőjével már elemeztük (VH, 2011. november 13.) a kormányzati biztos által rendelt festményeket. A Magyar Nemzeti Galériában nyílt tárlat azóta tüntetés helyszíne is volt. (Az éhségsztrájkoló Nagy Navarro Balázsék tiltakoztak minap a Tiszta kezek mozgalmával.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!