A tiszta parkettán használt és vadiúj ecsetek, festékes tubusok, foltos törlőrongyok, ahogy az egy műteremlakáshoz illik. A palettán kikeverve sötétkék, piros és fehér pacák. A sarokban polcos szekrény: több száz ecset katonás rendben, a fiókokban kisebb-nagyobb tubusok. „Ecsetből sosem elég. Festékből nem fogyok ki.” Gyémánt László festő, grafikus műteremlakásában megfér egymás mellett a filodendron, a páfrány, a könyvespolc és a csecsebecsés szekrény is. Az italos vitrinben viszkik, vodkák, likőrök sorakoznak. „Mostanában esténként megiszom egy pohár viszkit.”

Hatéves korában döntötte el, hogy festő lesz. „A kedvenc tanító néniknek saját rajzaimmal kedveskedtem. A szerénység már akkor sem volt az erősségem. A szép vonzott. Órásként dolgozó nagypapámmal sokat jártunk a Szépművészeti Múzeumba és olyan szépeket akartam festeni, mint amiket ott láttam. A középiskolai rajztanáromtól, Balás Lászlótól tanultam mindent.

Évekig csak kockákat rajzoltunk 2B-s tűhegyes ceruzával, 20 filléres lapra. Örültünk, amikor már a henger és a téglatest egy kompozícióban jelenhetett meg.”

Három nap alatt az összes képét megvették 1967-ben, az akkori Mednyánszky-teremben. Oh, régi szép idők! Azt vallja: „Aki mindent tud, nem biztos, hogy művész, aki nem tud mindent, az biztosan nem az.” Hamar rájött, hogy a portrékhoz van érzéke, néhány ezret festett eddig. Kedvencei a Teller Edéről és a Faludy Györgyről készített munkái. Udvari portréfestőnek tartja magát. Régebben mindig dzsesszzenére dolgozott és képes három órát is egyhuzamban emelgetni az ecsetet.

„Semmi nem zavar, ha dolgozom, nem látok, nem hallok.” Alacsony a vérnyomása, mindig ülve fest. És sosem készít vázlatot.

Legalább két óra beszélgetésre van szüksége a modellel. „Meg kell ismernem. Nézegetem és beszélgetünk. Addig nézem, amíg át nem alakul bennem egy képpé, amit megfesthetek. Van, hogy lefényképezem az illetőt, de más által készített képről nem szoktam dolgozni. Enni tudok piszkos kézzel, festeni nem. Mielőtt nekiállok, kezet mosok és az összes ecsetemet is alaposan kimosom. Jobbkezes vagyok, tehát arról a kezemről festés előtt leveszem a gyűrűimet. Az egyik egy talizmán, van benne egy kis gyémánt, a Kärtner Straßén vettem 1965-ben, egy asztrológus tanácsára, aki elkészítette a horoszkópomat, s »jóslásainak« nagy része be is jött. A bal kezemen a feleségem jegygyűrűjét és a sajátomat viselem. Ezeket sosem veszem le.”

Gyémánt László szerint a fehér, kifeszített vászon maga a tökéletesség. Az első ecsetvonás tönkreteszi ezt a harmóniát.

„Akkor van kész a kép, ha visszaáll a harmónia.” A modell pedig csak a kész, már bekeretezett képet láthatja.

A 77 éves Gyémánt László számára a szabadság az egyik legnagyobb érték. Azt gondolja, jó emberismerő. „Ránézek valakire és nagyjából tudom, milyen típus. Ritkán tévedek.” Úgy véli, feledékenység kell ehhez a műfajhoz, mert minden modellhez másképpen kell hozzáállni. „El kell felejteni az előzőeket. Előfordul, hogy az utcán nem ismerem meg régebbi modelljeimet. A mai napig tanulom a szakmát. Kiállításokra is ezért járok. Meg ötletekért, amelyeket el lehet »lopni«. Az érdekel, aki olyat tud, amilyet én nem. A madridi Pra­dóban például csak Velázquez-képeket nézek. Az számít, hogy a modell mennyire válik fontossá. Ha spontán az érdeklődésem, akkor gyorsabban tudok festeni. Garas Dezső portréját például fél óra alatt készítettem. A marxista tanulmányaimból emlékszem a tartalom és a forma dialektikájára.”

Volt már, hogy kidobta festményét, s olyan is, hogy csak évekkel később fejezte be. A Kft. című képe a Nemzeti Galéria raktárában áll. „A Jaltai konferenciáról festettem. Ahogy megláttam Churchillt, Rooseveltet és Sztálint, beugrott a korlátolt felelősségű társaság kifejezés és akkor álltam neki a képnek.”

1964-ben csoportos útlevéllel Olasz­országba utazhatott, ahol egyik társával megkeresték Amerigo Tot, magyar származású szobrászt. „A telefonkönyvből kinéztem a számát, s elmondtam: azért jöttem, hogy őt megismerjem. Jóban lettünk, később portrét is festettem róla.”

Gyémánt László a hideget nehezen viseli, s mindig inkább a rosszra készül. Nincs kedvenc színe, igennel vagy nemmel ritkán válaszol. A Krisztina-sorozatot saját maga megrendelésére készíti, ezzel állít emléket feleségének. A Kerényi Imre kormánybiztos felkérésre, az alaptörvény díszkiadásának illusztrálására festett Holokauszt című képével kapcsolatban Orbán Viktornak voltak kifogásai, a művész viszont büszke rá. „Sajnos nagyon aktuális a téma, ezért vállaltam a felkérést.” A portréműfajról szeretne könyvet írni. „Talán még belefér.”

 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!