Eger várának 1552-es ostromakor Dobó István vörösbort hozatott fel a pincékből, hogy ezzel szítsa fel a vitézek harci kedvét. A törökök között pedig – látván, hogy a várvédők új erőre kaptak a mélyvörös italtól – elterjedt a babona: a magyarok bikák véréből nyerik erejüket. Ki ne ismerné Magyarország egyik legismertebb borának eredetlegendáját – ami azonban aligha igaz. A török hódoltság idejében ugyanis az ország területén még kizárólag fehérbort termeltek, a vörös kadarka fajtát és a hozzá kapcsolódó tudást éppen a török elől menekülő rácoknak köszönhetjük.

A történet azonban nem csak ezen a ponton sántít, ugyanis a bikavér elnevezést a különböző írásos források csak a 19. század közepén említik meg először.

A kifejezés 1846-ban, Garay János Szegzárdi bordal című költeményében bukkan fel: „Töltsd pohárba, és csodát látsz! / Színe, mint a bikavér, / S mégis a gyöngy, mely belőle / Fölragyog, mint hó, fehér” – szól a költemény. Vagyis a jó ideje leginkább Eger vidékének hírnevét öregbítő borházasítás neve először Szekszárd kapcsán bukkan fel. Így el is érkeztünk egy olyan ellentmondáshoz, ami számos pincetúrán okoz ölre menő vitákat a vörösbor kedvelői körében: vajon kié a bikavér?

A két nagy borvidék képviselői sokáig vitatkoztak azon, kit is illet a név használata, de ma már az egriek és a szekszárdiak is használhatják a bikavér nevet. A megbékélés jeleként pedig pénteken harmadszorra rendezték meg Budapesten az Eger–Szekszárd Bikavér Párbajt. A tizenhárom egri és ugyanennyi szekszárdi borász, persze, a legnagyobb békében és egyetértésben kóstolgatta a vendégek érkezése előtt egymás borát. Mindenki azon az állásponton volt: a borvidékek bikavérei tökéletesen megférnek egymás mellett. „Annyira kicsi a magyar borpiac, hogy nem érdemes egymással versengeni, többre megyünk, ha egymást támogatjuk” – vélekedik Farkas Gedeon, az egri Varsányi Pincészet borásza.

Ugyanakkor abban is nagy az egyetértés, hogy a két borvidék bikavér borai nagyban különböznek egymástól, köszönhetően a természeti adottságoknak, a talaj és a klíma különbözőségének.

A „receptek” között is nagy lehet a differencia, mivel a bikavér olyan különleges, több borfajta társításából készült cuvée, amelynek esetében az alkotóelemeket külön érlelik, és később házasítják, majd tovább érlelik.

A szekszárdi Eszterbauer Ildikó úgy gondolja, míg az egri bikavérek elegánsabbak, a déli vidék borai „behízelgőbbek”. „Ma már tény, hogy a bikavér név először a szekszárdi borok kapcsán szerepel a forrásokban, de a fennmaradását sokkal inkább Egernek köszönhetjük. Így a versengés már csak baráti mederben folyik, én például, szekszárdi borászként, nagyon szeretem az egri bikavért” – mondja.

Míg az egri borászatokban hagyományosan a kékfrankos a cuvée egyik alapja, Szekszárdon a kadarka és annak változatai adják a fundamentumot. A két filozófia a 19–20. század fordulóján vált szét, amikor a filoxérajárvány elpusztította az egri kadarka szőlők nagy részét. Azóta más kékszőlők is egyre nagyobb területet nyertek hazánkban, így ma már a bikavér legalább három, de akár jóval több fajta házasításából készül, így a merlot, cabernet sauvignon és pinot noir is megjelenhet a borokban, a borász meggyőződése szerinti arányban.

A párbajon most sem hirdettek győztest – de ez senkit nem zavart. Hiszen ma már csak tényleg néhány borissza pöröl egymással a bikavér hovatartozásáról a pohár felett egy-egy görbe estén.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!