Matei Vișniec: Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk; Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke, Nemzeti Színház

  -
  -
- – Kép 1/2

A nemrég záruló V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (április 10–29.) legizgalmasabb, legprogresszívebb előadásait adták a határon túli magyar színházak. Formailag és gondolatilag is képesek voltak erős hatást gyakorolni. A nézők pedig hol így, hol úgy, de minduntalan a játék s a történet részei lettek. 

Mentőmellényekből emlékmű 

A Zakariás Zalán rendezte Migránsoookban (Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely) velünk szemben nézőtér, mobiljukba mélyedő emberekkel; akár mi is ülhetnénk azon az oldalon (mint ahogy egy néző véletlenül tényleg oda is ül közéjük). Később megszólítanak, az embercsempész minket is kioktat, megfélemlít, e játékban mi is menekültekké sorjázunk. 

A csempésznek szigorú szabályai vannak, mégsem ő a legrosszabb, ő viszonylag tisztességgel próbálja űzni, amire megállapodnak vele. Az alatta és felette lévők életveszélyesebbek. A gátlástalan nyerészkedő, és a cinikus politikus, akinek fő szempontja, hogy beszédében mindig politikailag korrekt legyen és döntésében soha ne maradjon semmi kockázat. Több mozaikfüzérből áll össze az ocsúdtató kép. Egyik legborzongatóbb etűd (Tóth Árpád és Antal D. Csaba nagyszerű párosának is köszönhetően) a szervkereskedelem áldozatát bemutató jelenet. Emlékezetes a házaspár, aki kinyitja házának kapuit a menekültek előtt, miközben szögesdrótkerítés-építéssel keresi kenyerét. Fájdalmas a gyermekeink boldogulásáért való döntés kényszerhelyzete vagy a gyerekjátékokból és mentőmellényekből emelt emlékmű. Matei Vișniec darabjában tovább erősödik, minden csak áru: szervek, életek, jövő. Biztonságérzetünk megőrzésére is kőkemény üzletág épül. Végül azonban már ez sem tud semmit garantálni. 

Minimalista az előadás, mégis költői képtől, bohóctréfán át divatshow performance-ig széles a műfaji skála, mint ahogy a menekültek áradata is.

A székelyudvarhelyiek előadása nem foglal állást, nem vitázik, célja csupán néhány pillanatra megéreztetni a migránslétet, és tudatosítani, ha akarjuk, ha nem, radikálisan változik a világ, s a változások valamennyiünket érinteni fognak. Előbb-utóbb pedig forradalmat hoznak. 

Igény teremti a forradalmárt 

Az Újvidéki Színház művészei a modern színjátszás legjavát mutatják, és szellemes megoldásokkal egy erősen stilizált negatív képet Danilo Kiš sötétkamrájából (Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke). 

Ne nevessenek! – hangzik felénk az ukáz, miközben ironikus játék veszi ezután kezdetét. Alekszandar Popovszki rendezése azt csinálja, amit mond: a léleknek, ami mindennek az alfája és ómegája, szentélyt kell állítani – kántálják, és ő tényleg szentélyt állít a forradalmárnak. A legendát pedig a legváltozatosabb eszközökkel szövi köré, rappel, áriával, musicallel, hangeffektes illusztrálással. Maguk az emberek és bennük az igény teremti a forradalmárt. Életre a szerelem hívja, és az is veszejti el. Sírja mementó, szervezőerő, néha akadály. Egy ponton bennünket is interakcióra késztetnek, velünk mondatják ki: a forradalomnak vége. 

Tudd meg, halott vagy! – mondja szokás szerint a rabbi a halottnak. Davidovics erre letépi láncait, letörli kínzása nyomait és megint talpra áll. A megkínzott, elgyötört és eltaposott forradalmár főnixmadárként újraéled. Saját bajtársai fogják majd végleg elnémítani, sírjába fektetni. Ellenük már neki sincs ereje. „A forradalom felfalja gyermekeit” helyett manapság épp „gyermekei emésztik el a forradalmat”. A nép meg „nem cselekszik, csak történik”.

Címkék: kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!