A magyar kortárs irodalom egyik legizgalmasabb írója újra tabukat döntöget.

 
Szécsi Noémi, Gondolatolvasó. Európa Kiadó, 2013., 256 o.

A Kommunista Monte Cristo és az Utolsó kentaur szerzője ezúttal nem sokkal a Nyughatatlanok nagyregénye megjelenését követően már elő is állt annak „folytatásával”, a Gondolatolvasóval. Igaz, időben 17 évet ugrunk, ennyivel idősödnek az 1850-es években Nyugat-Európában bolyongó-kísértő magyar emigráns Bárdy család tagjai, akik végül Franciaországban telepednek meg. A főhős ezúttal a gyermekként megismert, időközben férfivá cseperedő Bárdy Fülöp, ő az, aki a porosz–francia háború időszakában elmeséli a saját és családtagjainak történetét. Mindez önmagában is érdekes történelmi regényt eredményezne, ami a korszak ismerőinek is okozhat meglepetéseket, újdonságot. (A szerző könyvtárakat mozgósító, megszerzett tudását nemcsak a majdan trilógiává bővítés révén osztja meg az olvasókkal, de Halcsontos fűző nevű blogot is indított a 19. századi magánélet jellegzetességeit bemutatandó.) Ám Szécsi Noémi ennél jóval többre vállalkozott, hiszen elbeszélője süketnéma, aki fogyatéka révén egészen másképp tekint hangok nélküli világára, egészen másképp lép bele, máshogyan is kell meghódítania azt. Mindenesetre a korszak társadalmai, tagjai e tekintetben sem bántak kesztyűs kézzel embertársaikkal, ahogy ma sem… A kis Fülöp nevelésének színpadán is szerepet kapnak a kortárs elképzelések képviselői, módszerei a siketséggel kapcsolatban, mind az orális (szájról olvasó, integráló), mind a vizuális (jelelő, szegregáló) iskola a maga keblére szeretné ölelni a nemcsak a magyar, de a világirodalom tekintetében is ritka, fogyatékkal elő főszereplőt. Akinek pedig kisebb gondja is nagyobb a módszertani csatározásoknál, ő teljes életet kíván élni a lehetőségei szerint, több nyelven megtanul írni-olvasni, szájról olvasni, szerelmes lesz…

A társadalmi megbélyegzés krédóinak megmutatása, a siketségből adódó nyelvi kompetencia regénnyé írásának feltételei mellett a társadalmi, családi viszonyok, a mindennapi életre jellemző rutinok, szokásrendek bemutatása is fokozza a regény élvezeti értékét. Az pedig, hogy a főhőshöz legközelebb álló nővérből lett húg(!) révén a korszak párizsi színházi világába is betekintést nyerünk, hab a tortán. Igazán kifinomult játékra vall az is, ahogy a két regény – a Nyughatatlanok és a Gondolatolvasó – közti átjárhatóságot megteremti a szerző: mivel konkrét, név szerinti utalás egyáltalán nincs az „előtörténetre, előzményekre”, az időben később születő regény minden különösebb erőfeszítés nélkül olvasható függetlenként; ugyanakkor a Nyughatatlanok olvasóinak számos pluszértelmet generál a korábbi szereplők felismerése, felbukkanása révén. Az érzékenyítés nagyregénye.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!