Gólyakalifa, Füge Produkció – TITÁNium – Miskolci Nemzeti Színház

 
Gólyakalifa, Füge Produkció – TITÁNium – Miskolci Nemzeti Színház - Fotó: Gulyás Dóra

Friss levegővel árasztotta el Babits Mihály 1916-ban megjelent regényét a Barcsai Bálint–Tárnoki Márk rendezőpáros, valamint a Papp Endre színész hatkezeséből színpadra állított változatban. A századforduló világának ódon-szép dekadenciájára kiváló arányérzékkel, öncélú ötletek mellőzésével, szuggesztív színészi játékkal szabadította rá a 21. századot a három fiatal művész a Jurányi Ház színpadán.

A kritikai kiadások ortodox hívei semmiképp se számítsanak a Babits-szöveg hithű megelevenítésére, még akkor sem, ha a dramaturgia aktualizálásnak szánt varázsfogásait ízléssel kezelik az alkotók – minek eredményeképp az eredeti történet és a karakter(ek) végig erősen jelen vannak a színpadon. Tábory Elemérből Máté lett, s az eredeti helyszínek, szinte banálisnak számító történetek is egy mai fiatal élethelyzetével keverednek . A dramaturgiai tér és idősíkjának kiterjesztéséhez a videonapló formátumát választották az alkotók, amitől plasztikusan és logikusan felépített, a nézőt székébe szegezően dokumentarista az előadás, a vásznon megelevenedő kortárs nagy totálok és a színpadon látható, kortalannak ható minimalista polgári enteriőr kontrasztja újabb rétegekkel gazdagítja a száz éve is sok rejtélyt maga után hagyó regényt.

A videoriportokkal, dokuszínházi elemekkel dúsított előadásban a „vlogger” két élete, a nevelőszülőknél, nyomorban felnőtt, a polgári felső középosztály életét, örömeit és problémáit hírből sem ismerő fiú és a babitsi úri gyerek elefántcsont toronyban zajló élete egyre szorosabban fonódik össze. Papp Endre puritán, sallangmentes játékában jó ritmusérzékkel, krízisről krízisre mind közelebb hozza a valós és álombéli szereplő sorsát. A végjátékban pedig az elbizonytalanításé az abszolút főszerep. S a regény legnagyobb talányát – mi is okozta Tábory (Elemér) Máté halálát – a színpadi változatból sem fogjuk megtudni.  

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!