Gulisio Tímea: Meztelen csigák

A vásárlók minden akciókor ellepik a boltokat.

A híradó már be se mondja, ha valakit agyontaposnak a nagy tülekedésben. A padlón meg a kasszapulton marad egy-egy kéz vagy fül. Az üzleteknek pedig még meg is éri, újrahasznosítják a hátrahagyott testrészeket. Bekerülnek a nagy körforgásba.

Emberből hús, húsból pénz, pénzből hús, abból ember és oda-vissza. Ez már csak így megy. Nem is akad fenn rajta senki, míg jut neki elég stifolder, virsli, szafaládé, ragasztott sonka. A címkéjén az áll, humán termék. Ami alatt nemcsak azt kell érteni, hogy emberek készítették embereknek, hanem, hogy humán szövetet tartalmaz. Minél nagyobb százalékban, annál drágább. Minél régebbi, annál menőbb a fogyasztása. Múmia szárazkolbászt csak a felső tízezer engedhet meg magának. A Mátyás korabeli pecsenyéhez is elég sznobnak kell lenni.

Huszadik századbeli háborús veteránt már olcsóbban kapni, csak kissé rágós, mert életében sokat talpalt és kiizmosodott. A köznépnek a hullaház szemete, a bőr, a zsír és csontőrlemény marad. De ez legalább friss és szaftos, fasírtnak való. Ügyesen elkészítve akár steakutánzat is lehet belőle, jó véres, fröccsenős. Mint látható, húsáruból széles a választék. Zöldséget és gyümölcsöt viszont hiába keresnénk, ilyet már csupán a múzeumban őriznek.

Ahogy állatokat is. Az embernek se kutyája, se macskája, és ami még katasztrofálisabb: disznója, csirkéje, marhája sincs. Egymást kénytelenek felfalni.

Az adózási rendszer is megváltozott az utóbbiszáz évben: a válság miatt az állam pénz helyett elfogad  húst is. Az adófizető polgárét. A sajátját vagy a gyerekeiét. Ezzel a lehetőséggel főleg a szegények élnek, akiknek nincs elég pénzük, hogy kifizessék a kellő összeget. Ha pedig nem teszik, nemcsak egy-egy karukat, lábukat, belső szerveiket dolgozzák fel, hanem egész testüket. Érzéstelenítés nélkül, mondván, az injekció drága, ők pedig nem tettek be eleget a közös kasszába. Vannak, akik a kegyetlen kínzás elől a lassú öngyilkosságba menekülnek: maguk végzik el a csonkító műtétet, míg van mit, és mivel levágni. Egyesek bosszúból mérget vesznek be, hogy így használhatatlan legyen a húsuk. Ez a lázadás egyetlen módja, de csak míg ki nem találnak erre is valami jogszabályt. Hogy még meghalni se legyen jogunk. Minél tovább élünk, annál több hasznot hajtunk az államnak. Az, hogy közben mink hiányzik, kit se érdekel. Ezért járkál olyan sok félszemű, csonka végtagú ember a városban. Már aki még tud járni. Mások a földön kúsznak vagy tolják őket. A vakok – kutya híján – tapogatóznak, ha még van ujjuk. Vannak, akik saját nyálkájukon csúsznak, mint a csiga. Meztelen csiga, népiesen kágyula vagy kágyilló. Külső és belső váz nélküli puhatestű. Gerinctelen. Hideg. Mindenki ilyen lesz, ha sokáig fenik rajta a kést. Az elején még fáj, még tiltakozik. Majd megszokja, hogy fáj, nem ellenkezik. Később nem is fáj. Aztán már lecsúszik rajta a kés. Valaki kígyó lesz, valaki kágyula.

Én nem tudok hason csúszni, mert már nincs hasam. Beleimet műanyag és fémcsövek helyettesítik. Csak az agyam eredeti, de néha ebben se vagyok biztos. Nővérem nagyon epés ember, merthogy neki csak az epéje a sajátja, a többi kábel. Az öcsém egy vese. A másikat már eladta, hogy legyen nekem miből szülinapi ajándékot venni. Mert mi is megszülettünk valamikor. Hihetetlen, de egész emberként. Rég volt. Akkor még nem műkarok vezették a mentőautót, és nem robotok húzták ki az anyákból gyermeküket. Járni akkor se tudtam, de csapkodni és bömbölni, azt igen. Egyszer be is estem az ágy mögé, mami frászt kapott. Még be is tudtam csinálni. Most olyan jólesne. Valami meleg, valami változás. Ahogy végigfolyna a combomon.

Csak ne mindig ugyanaz az orvos jönne! Nem látom, de tudom, hogy ő az. Olyan durván vizsgál, mintha nem éreznék semmit. Mert nem is érzek, csak emlékszem rá, milyen volt. Szeretnék fájni! És fájdalmat okozni! Ölni! De ennek lehetőségét is elvették tőlem. Szerencsésnek mondanak, mert nem kell magamat vagdosni, megteszi helyettem más. Ellátást is kapok, ami a napi háromszori szőlőcukor-injekciót és mű testrészeim havi szervizelését jelenti. Nem kérek belőle, de nem kérdezik, kérek-e, és nem is tudnék felelni. Ajkaimmal más beszél már. Talán egy Paris Hilton-szerű cicababa. Megspékelte egy kis szilikonnal, de amúgy jó volt. Szép szám volt. A fiúknak legalábbis tetszett. De hol vannak már a fiúk? Vagy csak herék, vagy kiherélték őket.

A személyimet rég elvették, ez pedig nem igazságos. Oké, hogy egy tüdő, vagy máj, vagy orr nem rendelkezik személyazonossággal. De egy agy? Én hülye, még mindig tervezgetek. Hogy egy tudományos kísérlet okán újra egyesítenek a régi testemmel vagy akár egy másikkal. Akkor leszúrnám a dokit a szikéjével, a csavarhúzóját a szemébe döfném. Hazamennék, eladnám a testvéreimet, vagyis, ami maradt belőlük, a pénzből pedig új életet kezdenék. Először vennék egy szívet. Ha van még valakinek.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!