Ha vannak szőkék, akik lelkileg barnák, Michelle Williams feltétlenül közéjük tartozik. Mély, sebzett, őszinte, keresetlen, kedves ember és nagyon jó színésznő. A bulvársajtó mégis évek óta elsősorban úgy jegyzi, mint a tragikus körülmények között elhunyt Heath Ledger kislányának anyját, aki a szakítással a halálhoz vezető depresszióba taszította a színészt.
A Vasárnapi Híreknek a Magyarországon most bemutatásra kerülő és egy házasság anatómiáját boncoló Blue Valentine kapcsán adott exkluzív interjúban azóta készült filmje (My Week With Marilyn) is szóba került, melyben Marilyn Monroe-ként küzd a házasságáért Arthur Millerrel.
– A Blue Valentine-t megelőzően talán csak Ingmar Bergmannak sikerült megfognia a férfi és a nő kapcsolatában azt a pillanatot, amikor a szerelem gyűlöletté fajul.
– Pont azért vállaltam ezt a filmet, mert én is ezen eszem magam. Tehetetlenül nézem a hasonló problémákkal küszködő barátaimat és nem értem az okát. Ez a szerep lehetővé teszi, hogy kihátráljak a saját helyzetemből és tisztes távolságból lássam, mi mindent toltam el. A filmbeli férj és feleség tűz és víz, de ahogy tavasz sincs ősz nélkül, szerelem sincs gyűlölet nélkül. Lehet, hogy ez az igazi szenvedély?
– Azért is nagyon európai ez a film, mert az intim szerelmi jelenetek sokkal hitelesebbek, mint a mesterkélt ágyjelenetek az amerikai filmekben.
– Remélem, nem látszik, milyen spiccesen csináltam, mert csak nagyon indokolt esetben vagyok hajlandó meztelenkedni a kamera előtt, és kell hozzá egy kis nyomás. De még akkor is ugrál a gyomrom. Mert ezzel az erővel most is pucér lehetnék, nem igaz? Viszont a sztori megkívánta, ezért győzött bennem a színésznő, pedig a félénkségemmel, a gátlásaimmal és a prüdériámmal is meg kellett birkóznom.
– A filmbeli férj és feleség szereti egymást és közös nevezőn vannak az élet legfontosabb dolgaiban. Az asszony mégis válni akar. Miért?
– Mert egy házasság mindennapjaiba senki nem lát bele, még akkor sem, ha Cindyt az összes nő megkövezné, hogy képes kidobni egy ilyen remek pasit. Ki tudja rajta kívül, hogy a férjének nincsenek ambíciói, néha a kelleténél sűrűbben emelgeti a poharat, és olyankor nem fogja vissza az indulatait? De Cindynek alapvetően nem a férjével van baja, hanem saját magával. Apuka kislányából lett a férje felesége. Márpedig ha még saját magával sincs tisztában, hogy lenne képes megérteni mást? Ez a szerep arra is választ adott, mit hozunk magunkkal a génjeinkben, miért választunk olyan párt magunknak, aki a szöges ellentéte az apánknak vagy az anyánknak, aztán pár évre rá lehull a fátyol és ott áll előttünk az a másik, aki csontra ugyanolyan, mint az apánk vagy az anyánk.
– Cindy után jött Marilyn. Két film két vergődő asszonyról. Gyanítom, nem véletlen egybeesés, hanem tudatos választás.
– Minden filmemmel többet és többet próbálok kisajtolni magamból, még akkor is, ha nagyon megszenvedem. Nevezzen mazochistának, de nekem az a tapasztalatom, hogy teher alatt nő a pálma, és az ember a fájdalomban fejlődik legtöbbet. Marilyn Monroe-val pedig padlót fogtam. Innen már nincs följebb, csak Csehov és Ibsen, vagy abbahagyom a pályát. Marilyn Monroe-t játszani olyan volt nekem, mint amikor járni tanul a baba, és kimondja az első szavakat. Mindent alárendeltem neki. Az elején jegeces rémületben, hogy nem leszek képes megbirkózni a szépségével, a tehetségével, a kisugárzásával. Aztán lassacskán elolvadt a jég.
– Mennyire bántja, hogy még most is ígéretes színésznőnek tartják, miközben tulajdonképpen már beérkezett?
– Ha sebezhető napom van, nagyon, mert minden színész attól retteg, mikor jön a következő munka. Pedig tudhatnám, hogy a szakma ezzel jár, 15 éves korom óta csinálom. De Hollywood teljesen kiszámíthatatlan. Ma fönt, holnap lent, és fogalmad sincs, miért emelnek piedesztálra, aztán meg mért ejtenek. A dicséretet is, a kritikát is próbálom a helyén kezelni, és amennyire csak lehet, pozitívan felfogni, mert másképp nem tudok tovább lépni. A bulvársajtóra, főleg az internetes újságírásra nem sokat adok, mert csak árthat nekem. Viszont akik körülöttem vannak, annál fontosabbak. Az ő szemük és tekintetük az én igazi tükröm, és az őszinteségükben mindig bízhatok.
– Ennyi érzékenységgel nagyon nehéz lehetett túlélni azt a bizonyos időszakot, ami minden Michelle Williams-cikkben előkerül.
– Egy évre kivontam magam a forgalomból, és új időszámítást kezdtem. Új életet. Nem feltétlenül ideálist, de olyat, ami működik. Megtanultam kérni, ha rászorultam. Megtanultam becsülni a barátaimat és a letisztultságot. Megtanultam örülni az apróságoknak: egy zamatos csésze teának, egy illatos fürdőnek, egy kiadós beszélgetésnek.
A madárcsicsergésnek. Megtanultam… saját magamat.
Los Angeles, 2011. július
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!