Akit már legalább egyszer megtévesztett egy összemontírozott, retusált vagy egyéb módon manipulált fénykép, az tudja, hogy az itt-ott szembejövő fotók esetén nem hihetünk mindig a szemünknek.
Úgy fest, már a természetfotók se szentek, ugyanis Az év természetfotója pályázat egyik nyerteséről kiderült, kitömött állatot használt „modellként”. Mi tagadás, a brazil Marcio Cabral praktikusan járt el, hiszen így nem kellett attól tartania, hogy éjszakákon át hiába áll lesben a „vadra” várva. Ráadásul bőven volt ideje megalkotni a tökéletes képet – nem fordulhatott elő, hogy alanya közben arrébb megy.
A díjazott, majd a versenyből kizárt Éjszakai rabló című fotón amúgy egy sörényes hangyász látható, amint egy termeszvárat dézsmál a csillagos ég alatt. A kétségkívül nagyszerű felvétel az elismerés után bejárta a világsajtót, és épp ez lett Cabral veszte: a versenyt szervező londoni Természettudományi Múzeumnak többen jelezték, hogy az állat kísértetiesen hasonlít egy brazil természetvédelmi park bejárata mellett álló kitömött példányra. A többek közt egy biológust és állatpreparátort is soraiban tudó szakértői csapat rövidesen egyértelműen megállapította, a két „állat” ugyanaz – erről árulkodtak a foltok, a testtartás, sőt még a szőrcsomók állása is. A végig tagadó Cabral megkapta az esélyt, hogy egyéb képekkel, például olyanokkal, ahol látszik, amint a hangyász bemászik a képbe, bizonyítsa igazát, ám – nem meglepő módon – azt mondta, csak ezt az egy fotót készítette, utána az állat eliszkolt a vaku villanásától. Azt mondjuk megnéztük volna…
Idomított farkas
Hozzá képest a spanyol Jose Luis Rodriguez szinte a tisztesség bajnoka, hiszen ő legalább hús-vér állatot használt, amikor 2009-ben ringbe szállt ugyanezért a díjért. Nehéz is lett volna kitömött modellel próbálkoznia, a nyertes, majd utóbb diszkvalifikált fotón ugyanis egy kerítést átugró farkas látható. Apró szépséghiba, hogy, mint leleplezték, egy Ossian nevű, állatkertben élő, idomított példányról volt szó, akit direkt ugrásokra treníroztak. A National Geographic hasonló pályázatai sem mentesek a botrányoktól, 2004-ben például egy tanzániai elefántvadászokról szóló fotósorozatról derült ki, hogy nagyrészt megrendezett felvételeket tartalmaz: az egyik képen például jól kivehető volt a leltári szám a „frissen zsákmányolt” elefántagyaron.
Halált mímelő milicista
Még ha kitömött állathoz fogható csalásról többnyire nincs is szó, a 20. század számos ikonikus fotójáról elmondható, hogy a dolgok „nem egészen úgy voltak”, ahogy azt a képen láthatjuk. Már csak a magyar érintettség miatt is első helyre kívánkozik Robert Capa 1936-os, A milicista halála című híres felvétele. A spanyol polgárháború szimbólumává váló képet a születésétől napjainkig sokan vádolták azzal, hogy beállított, hiszen egy csata hevében a korabeli technikával szinte képtelenség lett volna így elkapni a pillanatot. Egy „igazi” meglőtt ember „nem így esne össze”, „nem így dobná el a fegyvert” – hangzanak a kritikák. Egy néhány évvel ezelőtti kutatás eredménye is kétségre ad okot, aszerint ugyanis azokban a napokban a fotó helyszínétől mintegy 50 kilométerre dúltak a harcok, a Capa által fényképezett környék csendes volt.
Sztálini trükkök
A második világháború idejéből számos fotó éghetett bele a retinákba, kétségkívül az egyik ilyen, amikor fiatal katonák kitűzik a szovjet zászlót a berlini Reichstag épületére, mintegy megadva a kegyelemdöfést a Harmadik Birodalomnak. Belegondolva, hogy 1945-ben azért nem egy kattintás volt egy fénykép elkészítése, és egy csata alatt jóformán öngyilkosságnak tűnik megállni a kép kedvéért, kisebbfajta csoda, hogy életben maradtak a szereplők és a fotós. Nos, nagy csoda még sincs, a felvétel ugyanis csak néhány nappal Berlin tényleges bevétele után készült, amikor már nem dúltak heves harcok – a füst nagy része is csak az utómunka során került oda. Olyannyira beállított képről van szó, hogy a fotós, Jevgenyij Khaldei napokig kereste az ideális helyszínt, végül utolsó körben a Brandenburgi kapu helyett döntött az omladozó parlament mellett. A kép megrendelője egyébként maga Sztálin lehetett, méghozzá állítólag azért, mert mikor látta azt a néhány hónappal korábbi, szintén világhírűvé vált fotót, amelyen amerikai katonák helyezik el a lobogójukat a japán Iwo Jima szigetén, rájött, hogy nekik is kell egy hasonló. Sztálin amúgy is adott a külsőségekre: a Kreml fényképészei például a mai Photoshop-technikákat megszégyenítő precizitással retusálták le a képekről a kegyvesztetteket. David King A retusált történelem című könyve említ egy felvételt, amin Sztálin eredetileg egy húszfős, bolsevik vezetőkből álló csoporttal áll, ám néhány év alatt „egyedül marad”. Mivel tudvalevő, hogy ezek az emberek nem csak a fotókról, de többnyire az élők sorából is eltűntek, nem hangzik hihetetlenül, hogy a fent említett reichstagos kép is kis híján valaki életébe került. Az eredeti felvételen látszik, hogy az egyik közlegény két karórát visel, ami alighanem arra utal, hogy kifosztott egy ellenséges katonát. A más bűntettekkel elnézőbb Sztálin akkoriban a hullarablókra halálbüntetést mért, így Khaldei, mielőtt elküldte volna az anyagot Moszkvába, eltüntette az egyik órát, megmentve ezzel társát a kivégzéstől.
A látszat sokszor csal
A Lunch atop a Skyscraper, magyarul Ebéd a felhőkarcolón című fotó, amely 11 munkást ábrázol, amint 260 méter magasan, egy vékony gerendán ülve, mindenféle biztosítás nélkül eszik szendvicseiket egy New York-i toronyház építésekor, szintén manipuláció: egy reklámkampány része volt. A ma GE Building nevet viselő épület tetején egyébként Charles C. Ebbets egy komplett sorozatot készített, a kevésbé ismert darabokon a munkások futballoznak vagy épp alvást imitálnak, ám vélhetően pont a hihetősége miatt esett az ebédlősre a megrendelők választása, akik a leendő toronyház irodáit hirdették a kép segítségével.
Sokan választották háttérképnek Ralph Clevenger jéghegyet ábrázoló mű- vét is, amelyet gyakran használnak a „lényeg gyakran a felszín alatt van” mottó szemléltetésére. Nos, erről a képről maga az alkotó vallotta be, hogy valójában több különböző kép összemontírozásából készült: a víz feletti jéghegyet az Antarktisznál kapta lencsevégre, a felszín alatti rész pedig valójában szintén egy vízből kiálló – amúgy alaszkai – jéghegy, csak épp lefelé tükrözve. A látszat tehát néha csal – és úgy fest, a fotókra ez hatványozottan igaz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
