– Felőlem oda is kozmálhat – mondta Römi néni az urának, a bánatos szemű Jankónak, és még kötényét is a sparhelt mellett álló gázpalackhoz vágta. Kiviharzott a konyhából, meg sem állt a veranda oszlopáig. Ott rágyújtott, a füstöt az ég felé fújta.
Jankó úgy vakkantott utána, mint valami kutya.
– Hát ezt mégis hogyan, asszony?!
Römi néni ki sem vette szájából a filtert, úgy felelt:
– Lejárt a munkaidőm.
A szél a füsttel együtt vitte szavait, Jankó meg féltő pillantást vetett a tűzhelyen sistergő pörköltalapra.
– Miféle munkaidő?
– Ha a masiniszta megállhat a vasút közepén, mozdonyorral Miskolc felé, csak azért, mert menetidőben telt le a szolgálata, miért ne válthatna engem is valaki a konyhán… – Römi néni ekkor az órájára pillantott, és megállapította, hogy ha reggel öt óta talpon van, akkor nincsen olyan szakszervezet, amelyik ne állna mellé igazában: este hatkor jócskán túlfutott a nyolcórás házi szolgálaton. Amikor pedig Jankó felvetette, hogy a mozdonyvezető helyett érkezett másik, aki továbbvigye az ámuló utasokat, de a feleségeket mégse turnusokban váltják, Römi néni lekezelően megjegyezte: – Mészáros Lőrinc annyi idő alatt keres háromszázezer forintot, mire te felemeled a segged, Jankó.
– Akkor miért nem hozzá mentél feleségül? – fortyant fel a férfi, és a lábashoz lépett. Vizet öntött a barnuló hagymára. A gőz a plafonig csapott.
– Gyereket már nem szülnék neki – merengett Römi néni. – Pedig most, hogy a kormány hadba hívott minden magyar petefészket, felmerült bennem, lehetne még gyerekünk. Nem gondolod, Jankó?
Jankó nem gondolta. Éveinek száma hetven fölé fordult, az asszony az ötvennyolcadikban billegett. Ámult, hogy felesége milyen szépen formálja a szakszót, amit a televízióban hallott: petefészek-kapacitás.
– Elvégre ez a család éve – nézte Römi néni csillogó szemmel Jankót, aki időközben felkockázott húst görgetett az üvegessé váló hagymára. – Az se lehet véletlen, hogy a TV2-ben már szinte minden celeb terhes, aki képernyőre kerül. Ezzel üzennek a népnek, hogy fogy a magyar, kell a gyerek. Jankó, ha nem ejtesz teherbe ma este, de legalábbis holnap, istenemre mondom, elválok tőled.
Jankó borsot és sót szórt a pörköltre, fedőt tett a fazékra, majd felesége mögé lépett. Átölelte lágyan.
– Lélegezz mélyeket. Nem kell mindennek bedőlni, amit a tévében mondanak.
– De ez halálosan komoly, Jankó. Fogy a magyar, az unió meg idegeneket akar betelepíteni közénk. Ki állítsa meg az áradatot, ha nem mi, Jankó?
– És hol van az a nagy áradat, asszony?
– Amióta áll a kerítés a határon, megkerülnek minket. Még az az énekes, Demjén Rózsi is megmondta a Blikknek, hogy ő már Bécsbe sem mer kiutazni, mert „az idegenek kiszínezték belőle a polgári varázst”. Én lassan már a szomszéd faluba sem merek átmenni, mert a végén még szembejön velem egy migráns.
Jankó még jobban magához húzta asszonyát. Maga felé fordította arcát. A szemébe nézett, és így szólt:
– Nyugodj meg, asszony, Magyarországra csak azt a menekültek engedik be, aki ezért busásan fizet az államnak. Mi ebből ugyan egyetlen fillért sem látunk, de cserébe a kormány mindegyiket úgy eldugja, hogy emberfia meg nem mondja róla, az illető menekült. Ki tudja, még az is lehet, hogy én is menekült vagyok. A hajam színe egykor fekete volt, a bőröm, mint az indiánoké, és néha tényleg úgy beszélek, hogy magam sem értem, amit mondok.
Römi néni hirtelen eltolta magától Jankót.
– Szűz Máriám, migráns volnál? – kiáltotta, de hangját visszafogta, nehogy a szomszédok hallják.
– Azért, mert a Vajdaságban nőttem fel? – tűnődött Jankó.
– Na, szépen vagyunk – jegyezte meg Römi néni, majd riadtan az urára nézett. – És mi lesz, ha elfogadják a Stop Soros!-törvényt? Naná, hogy még úgy se főzhetek rád, mert a végén rám fogják, hogy segítettem egy migránst. Jankó, elárultad valakinek, hogy te migráns vagy? Mert ha igen… Jaj!
Jankó lejjebb vette a tüzet a pörkölt alatt. Megterített, bort töltött a poharakba.
– Ugyan, asszony. Mégse kéne megőrülni. Különben sem tehetnél ki a házból, mert az félig az enyém is. Hitel nincs rajta, a kilakoltatástól nem kell félnünk, és aligha küld ki az utcára egy olyan kormány, amelyik éppen most akarja betiltani a hajléktalanságot. Vagyis, ha kitennél is, visszajönnék. Ha pedig a médiához fordulnál, hogy feladj, mit is várhatnál azoktól, akik két héten át Róbert néven írtak egy nőstény medvéről. Ha majd a propagandaminiszter mondja azt, netán Rezsi Szilárd, hogy Jankó egy senki ebben a hazában, no, akkor majd elköltözünk innen. De addig is, együk meg azt, amit főztünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
