Revü és egyben koncert is a Musik, Musikk, Musique című produkció, amelynek premierjén, május 4-én, a Katona József Színházban, Jordán Adél több szerepet is játszik. Már másfél éve anya, és ez a színészetét is gazdagítja.
– Nem is tudom, mi ez a műfaj, tán leginkább revü, cirkusz-színház és koncert keveréke. Mindenképpen nagy lehetőség, pláne egy prózai színházban. Úgy éreztem magam, mintha főiskolára járnék: Fejes Kittyvel, a koreográfussal táncokat tanultunk, hangképzésleckéket vettünk, egy artista fiú, André Rolland tanított be nekünk különféle cirkuszi elemeket.
Eléggé küzdöttünk magunkkal és egymással a próbákon. Én például az egyik portugál dalom éneklése közben egy hengeren egyensúlyozom. Borzasztó sok smink van rajtunk, ami közelről ijesztő is, de ennyit kell feltenni, hogy messziről a húszas évek revüvilágát idézzük.
– Nem az az alkat, akire rögtön Júlia szerepét osztják. Filmesek szokták önre mondani, hogy túl karakteres az arca. Szeretett volna más külsőt?
– Filmezés szempontjából jobb lenne, de a színházban teljesen el tudom fogadni, és nagyon jól is érzem magam a bőrömben. Adott esetben akár még szépnek is gondolom magamat. Míg, ha egy filmes válogatásról van szó, rögtön jön a kishitűség, hogy, á, hát ez nekem úgysem megy.
– Játszott azért igen sikeres filmekben, például az S.O.S. szerelemben, vagy a 9 és fél randiban, amiben a saját volt szerelme, Fenyő Iván csábította el.
– Igen, de ezek a szerepek nem igényelték, hogy magamból adjak valamit.
– Régebben azt mondta, hogy meg is érdemelte ezeket a csitri szerepeket, mert valamennyire hasonlítottak önre.
– Ez igaz, de talán annyira felületes azért soha nem voltam, mint amilyenek ezek a szerepek. Bár az is lehet, hogy még én nem tartottam ott, hogy ilyen szerepekbe bármi többet, mélyebbet bele tudjak vinni. Mindenesetre a Musik, Musikk, Musique előadásában igen nagy hangsúly van a férfi és a női viszonyokon, nagyon jól érzem magam benne.
– Szeret csábító primadonna lenni?
– Igen. Imádom, hogy a nők nagyon nők, a pasik pedig nagyon pasik az előadásban.
– Miközben monogám, becsületes családanya?
– Hú, ne tudja meg, hogy milyen becsületes! A páromnak főpróbahete van, én pedig itthon üldögélek. Leteszem a gyermekemet nyolctól, és utána magam vagyok itthon. A mai napig igen nehéz nekem, hogy ilyenkor nem mozdulhatok ki. Addig teljesen jó, amíg a gyerekkel játszom, de utána sokszor nehéz elmélyülni a csendben.
– Ide-oda járó, éjszakai életet élő ember volt.
– Igen, azért ezt még havonta egyszer-kétszer most is megengedem magamnak. Nehéz itthon ülnöm. De valami miatt most ezt is meg kell tapasztalnom.
– A színpadra is nagyon vágyott már vissza…
– Amikor pedig sokat próbáltam, nagyon vágytam haza.
– A Woyzeckben a férje, Keresztes Tamás a címszereplő. Különös egybeesés, hogy az életben is van közös kisgyerekük és a darabban is, amelyben viszont a férje által alakított Woyzeck meggyilkolja az ön által játszott Marie-t.
– Most azon dolgozunk, hogy az előadásban az indulat, a felfokozott állapot még erőteljesebb lehessen. Ez nem olyan egyszerű. Van egy dalom az előadásban, amelyben a gyilkosság előszelét érezve azt éneklem a gyermekemnek, hogy ha esetleg meghalnék, mielőtt felébred, kérem, ne sírjon. Az egyik próbán eszembe jutott, mi lenne, ha ezt a saját gyerekemnek énekelném, és annyira zokogni kezdtem, hogy nem tudtam folytatni a dalt. Azt mondta Ascher Tamás, a rendező, hogy ez nagyon jó, imádja, ha egy színésznő sír a színpadon, de ebben az előadásban nem lehet.
– Mert egy ridegebb, érzelem nélküli világot mutat meg?
– Igen, és ezt borzasztóan nehéz játszani. Azért sajnálom, hogy levették a repertoárról az Ivanovot, mert abban annyi érzelmet adhattam ki magamból, hogy sokszor úgy éreztem, mintha galambok repkednének a lelkemből. A Woyzeck meg olyan, mintha kövek potyognának ki belőlem minden szónál. A színész szerencsés, mert sok mindent kiélhet a színpadon, és ez olyan, mint egy terápia, az életben, civilként is megkönnyebbül. Ez fordítva is hat, sokat kapok például az anyaságtól, amit felhasználhatok a színpadon. Hiszen van egy kis másfél éves társam, aki engem szeret a világon a legjobban. És én is így vagyok vele. Ez olyan kapocs és bizalom, ami hihetetlen erőt ad, akár a színpadi létben is.
– Színészek, Lázár Kati és Jordán Tamás gyereke. Sokakat zavart már, hogy a szüleikhez hasonlították őket. Ön hogy volt ezzel?
– Pár napja egy taxis megkérdezte tőlem, Jordán Tamás lánya vagyok-e? Mondta, hogy milyen jó színész, és én ilyenkor abszolút boldog vagyok. Büszke vagyok a szüleimre, és egy pillanatig nem éreztem, hogy az árnyékukban élnék. Erre különben figyeltünk is, például egyikkel sem játszottam még együtt. Már elég régóta azt érzem, hogy teljesen szuverén vagyok ebben a szakmában. Egyáltalán nem a szüleim által határoznak meg. A bátyám gyártásvezető a tévénél, ő mondta régen viccesen, hogy egyszer majd azt kérdezik aputól, „jaj, te vagy annak a híres gyártásvezetőnek az apja?” Nagyon szeretem a szüleimet, és azt érzem, anélkül, amit tőlük kaptam, nem lehettem volna színész.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
