Weiler Péter: Üdvözlet Aligáról, Godot Galéria
Ami Warholnak Marilyn Monroe és a leveskonzerv, Weilernek Kádár és a kukoricás: az év eddigi legütősebb kortárs művészeti kiállításán (amit nagy sikere miatt most meghosszabbítottak) feltűnnek a szocializmus ikonikus vezéralakjai, a ’80-as évek jellegzetes pop- és tömegkulturális motívumai, a pálmafás óriásposztertől a Malév-gépen át a farmersort zsebébe csúsztatott Wrigley’s rágóig.
A vibrálóan színes szocialista pop-art kiállítás első pillantásra roppant szórakoztató, hiszen Weiler döbbenetesen pontos vizuális emlékezete számos azonosulási lehetőséget ad – bárki ráismerhet ezekre a toposzokra, aki akkoriban már élt –, ám a közös múltidézésen túl elindítja az önreflexió már kevésbé kellemes folyamatát.
A híres aligai pártüdülő az egyszerre valós és képzeletbeli tér, ahol kelet és nyugat, múlt és jelen, retró és kortárs, anekdoták és történelem játékosan egymásba vetülnek: Trabant (és nem Hummer) szakad be a Balaton jegébe, 3D-s szemüvegben mozizik Fidel Castro, koktélkeverő kandikál ki Che Guevara ingzsebéből. Ezek akár meg is történhettek volna, épp ez a varázslatos a szocializmus városi legendáriumában: miközben fele sem igaz annak, amit a nép hitt, hogy mi folyik Aligán, annál sokkalta szürreálisabb dolgok is történtek.
Számos alkotás – mint a Lada Nivából vadászó Brezsnyev portréja, vagy a kacsázás a feltöltött Balatonon – precízen rímel a mai hatalmi berendezkedésre, földesúri mentalitásra, a figurák és az abszurd jelenetek könnyen behelyettesíthetők a mai politikai elit szereplőire és közéleti eseményeire. Minden nosztalgikus pillanatba becsordogál a keserű jelenidejűség, az akkori reménytelenségből felnőtt mai depresszió és kiábrándultság.
Túlságosan sok alapvető dolog nem változott azóta sem, legfeljebb a legtöbb kocsi ma már lerobbanás nélkül feljut az érdi emelkedőn.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!