Mozgolódik Balatonaliga, és ingyenes vagyonjuttatás formájában kéri az államtól a 11 éve magánkézben lévő, ugyanakkor évtizedek óta pusztuló egykori pártüdülő, a Club Aliga vízparti területeinek egy részét.

 

Ha az állam enged, „félő”, hogy a tulajdonos is aktivizálja magát, és a most még kvázi eredeti állapotban látható nyaralóépületeket, többek között Kádár egykori villáját, trendi apartmanházakká alakítja. Szóval, aki még nem látta, mindenképp sétáljon vagy lógjon be az aligai „elzárt területre”, és legalább kívülről járja körül például a IV-es számú Kádár-villát, melynek érdekessége, hogy a ’70-es években nem szocmodern, hanem húszas éveket idéző Bauhaus stílusban épült. A tervezők nyilván kedvezni akartak a főtitkárnak, ő viszont pazarló urizálásnak tartotta az építészeti truvájt, és azzal igyekezett kompenzálni a szerinte túlkapásokat, hogy a lehető legszegényebben rendeztette be az épületet. Luxuscikk egyetlenegy volt a házban: az ország legelső színes tévéjét itt üzemelték be, amin Kádár együtt tévézgetett Aczél Györggyel. Mindig megnézte a híradót, ugyanakkor privát mozitermet nem kért, inkább, ahogy a többiek, ő is feljárt Aliga II saját mozijába. A villaépület amúgy ma már szó szerint romokban – a falba épített kandalló, amit a házon belül és kívül, a teraszon is lehetett használni, még megmaradt ugyan, de egy nagy rakás lom és törmelék alól kandikál ki. A IV-es számú nyaraló pár lépésnyire áll a kibetonozott Balaton-parttól, üvegablakai lélektelenül bámulnak az elburjánzott növényzetre, de amikor a terasz embernél is magasabb, forgatható zsalugáterei engedik, még mindig fel-felsejlik Kádár egyre homályosabb alakja, amint egy vizes kendővel a fején, kék frottír fürdőgatyában sétál ki a Balatonból.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!