Badora Társulat: Üvegbura, MOM Kulturális Központ
Nem kímélni akarja magát, aki a Sylvia Plath legjelentősebb és legnyomasztóbb prózai műve által inspirált táncelőadásra ül be, a bemutatón mégis megúsztuk pár karcolással, amit a színpadon eltört üvegcserepek ejthettek a lelkünkön. Barta Dóra gondosan felépített, lenyűgöző tökélyre hangolt koreográfiájában hibátlanul szép testek mozognak, helyenként kimagasló egyéni virtuozitással. De míg a látványtól eltelünk, a gondolat nem hatol olyan mélyre, mint a szívremegtető basszus aláfestések.
Az előadás végtelen kecsessége és kifinomultsága – amit Kiss Julcsi pasztellárnyalatú jelmezei és Katonka Zoltán érzékeny fényjátékai is aláhúznak –, noha az üvegbura anyagát felidézik bennünk, az ebbe beleszorult ember fojtogató magányát és kétségbeesését is súlytalanná, lebegőssé teszik.
A táncosok együtt tudják a legsűrűbb anyagot létrehozni, de a szólókban nem mindig találják magukat a karakterekben, melyek alkalmazása is inkább a mimézis felé sodorja az előadást, mint az érzet megjelenítéséhez. A duókban és triókban már látunk konfliktusokat, agressziót, félelmet és vágyat is, de szinte minden egymásnak feszüléskor lecsúsznak egymás üvegburkáról, anélkül, hogy valóban kockáztatnák, hogy eltörik. A didaktikus üvegbura-utalások elhagyásával, a vívódások pusztán érzelmi, és nem gesztusszintű átadásával valóban létrejöhetne a sérült, önmarcangoló, maga köré falat húzó – végül az idegösszeomlásba és az öngyilkosságba menekülő – ember elemi szorongása és fenyegetettségérzése. Így egyelőre a lelki pokolnak azon stációjáig jutunk, amikor már hatnak a nyugtatók, és a tompa révületben már csak hang nélküli kiáltásra futná, miközben a színpadon még teli torokból üvöltenek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!