Visszapillantás címmel nyílt meg a Budapest Kiállítóteremben Keleti Éva retrospektív kiállítása, s ezzel egy időben jelent meg albuma. A 80. születésnapját ünneplő fotográfusnak van mire visszatekintenie.

  <h1>Keleti Éva: Extázis</h1>-
  <h1>Keleti Éva a kiállításon</h1>-

Keleti Éva: Extázis

- – Kép 1/2

A vaskos kötet – eszmei, művészi értéke többszöröse a piacinak – az alkotó sokoldalúságát mutatja. Az egyik képen szerelmespár, a színészkirály és a királynő: Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva; a másikon falusi öreg néni egyedül a konyhájában: Simon István költő édesanyja. Alattuk balett-táncosok rézsútosan, ahogy Degas festené; mellette család sok gyerekkel – fürdik a fényben, mint egy impresszionista festményen. Ők a Csordás négyes ikrek, az ’50-es évek „hungaricumai”. Minden kép más kompozícióban, stílusban, hol fénnyel, hol sötéttel „festve”.

Keleti Éva kamerájával kultúrtörténetet írt. Képein megszépülnek a sok szempontból rút ’50-es és ’60-as évek is. Amikor a művész a gyárban játszott a munkásoknak, hogy „bevezesse” őket a nézőtérre. Amikor láthatták a moszkvai Bolsoj balettjét és az amerikai Alvin Ailey City Center táncszínházat. Ennek szólótáncosáról készített Extázisa nemcsak az ő kedvenc képe, de beválogatták az MTI híres fotói közé is. „Van egy visszatérő álmom. Balerinaként állok a színpad szélén takarásban – írja az albumba –, mikor be kellene ugrania, felébred. Emblematikus képet színházban is csinált: Tímár József utolsó szerepéről az Ügynök (és a színész) halálában. Hasonlóan búcsúztatta Bilicsi Tivadart, ahogy a Sanda bohócban a fejére húzza a kabátot, hogy eltűnjön a sötét háttérben. Nem poentíroz, ahogy az élet és a művész(et) viszonyát mutatja. A művi mellett a reflektorfényen kívüli világ egyenértékű nála: ahogy Orosz Adél felvonás közben kislányára pillant; ahogy Darvas Ivánból az ördög ügyvédje lesz, az Keletinél nem voyeurség. Tetőpontja a Ruttkai–Latinovits sorozata, akiket nem a média tett álompárrá, ők nemcsak eljátszották Rómeót és Júliát a Vígszínházban, de élték is a szerelmet. Keleti alázata nemcsak a művészek iránt mutatkozik meg, de azzal a vándor cigányasszonnyal szemben is, akit még ’56-ban örökített meg az Alföldön. Nemcsak a szegénységet dokumentálta, a szabadságot is szimbolizálja. Jelkép az album végén a balerina meghajlása. A függöny összezárul, a kiállítás még szeptember 25-ig megtekinthető.

(j-ó)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!