Rongybabákkal lett az év hősnője Csernus Ági egy népszerű magazin gáláján a múlt héten. Kedves kis Figurkáit egykor maga készítette gyermekei és ismerősei számára, ma már megváltozott munkaképességűek varrják őket és boltok kirakataiból mosolyognak ránk.

 
Németh András Péter felvétele

Csernus Ági eredetileg fotósként dolgozott, ám második gyermeke születése után, az otthoni „tétlenkedés” közben új hobbit talált magának: megtanult varrni, méghozzá babákat. Jellegzetes, össze nem téveszthető, hosszú lábú, mosolygós rongybabái pedig egyre több ismerősnek tetszettek meg. Aztán, miután már minden ismerősének varrt egyet, biztatni kezdték: lépjen ki velük a piacra. Egy apró, alig öt négyzetméteres szoba lett a műhelye, amely ontotta magából a kedves figurákat. Így jött létre a Figurka Design, megannyi nyuszi, cica, robot, szuperhős és manó szülőotthona.

Kezdetben az interneten árulta a rongybabákat. Amit este meghirdetett, reggelre már el is kelt, legnagyobb meglepetésére egyre többen érdeklődtek a termékei iránt. Ági nem csak varrt, egyszemélyes vállalkozásában mindent ő csinált az anyagbeszerzéstől az értékesítésig, a honlapszerkesztéstől a marketingfeladatokig. Pedig tulajdonképpen egyikhez sem értett igazán. Aztán eljött a pillanat, amikor már nem győzte egyedül. Az igény nőtt, neki viszont továbbra is csak két karja és naponta 24 órája volt – ekkor kezdett más lehetőségek után nézni. De bármerre keresgélt, nem talált olyan helyet, ahol a kívánt minőségben és mennyiségben meg tudta volna varratni Figurkáit. Ekkor a véletlen sietett a segítségére. A tordasi Értelmi Fogyatékosok Otthonánál kötött ki, ahol fogyatékkal élő lányok, asszonyok segítségével megkezdődhetett a „nagyüzemi termelés”. „Eleinte sok odafigyelést igényelt a közös munka, hiszen mindenkinek bele kellett tanulnia. Nekem is. Mára kialakult a menetrend, van, aki varrni szeret, más a gombszemeket illeszti a helyére. Van egy lány, aki a lábakat szereti kivágni, amiket aztán valaki más megtöm. Mindenkinek megvan a maga feladata, amit örömmel tud csinálni” – meséli Ági mosolyogva. A Figurka Design kiemelt céljának tekinti a társadalmi felelősségvállalást, és azt, hogy megmutassa, minőségi termékeket, igazi értéket lehet előállítani megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő emberek segítségével.

Ági néha maga is elcsodálkozik azon, az elmúlt öt év milyen messze sodorta eredeti szakmájától. „Ma már nem tudnék úgy élni, ahogy régen. Megszoktam, hogy bár néha most is ezerfelé kell szakadnom, magam oszthatom be az időmet. Fontos, hogy így jut idő a családra is, például minden délután négykor leteszem a lantot és megyek a gyerekeimért. Amit pedig nap közben csinálok… A legjobb az egészben, hogy elmondhatom magamról: a munkám a hobbim. Épp ezért biztatok mindenkit arra, hogy keresse meg magában azt a tehetséget, amit érdemes továbbfejleszteni. Mindenkiben van valami, ami értékes, csak meg kell találni.” És mindeközben újabbnál újabb ötletekkel áll elő. Két éve már megjelent egy kötete, a Szerelmeskönyv, amelyet Hídvégi Andrással közösen jegyeznek, most pedig hamarosan ismét a kezünkbe vehetjük egy új könyvét, melyet ezúttal Lackfi János közreműködésével készít. És ez az a pont, ahogy Ági múltja és jelene összeér. A kötetek fotóit ugyanis ő készítette, így ismét a kezébe került a fényképezőgép is. Úgy látszik, bármibe kezd, azt hatalmas lelkesedéssel, rengeteg energiával és őszintén mosolyogva teszi.

Ági bebizonyította, hogy igenis lehet ma Magyarországon személyes sikert elérni úgy, hogy közben másokon is segít. És mosolyt csalni az arcokra. Mert a Figurkák ezt teszik. Akkor is, ha tudjuk, hogy kik készítették, és akkor is, ha csak egyszerűen meglátjuk őket egy bolt kirakatában. Ráadásul nincs köztük két egyforma! De mindet jó magunkhoz ölelni…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!