Kincskutatók a nappaliban

„Van két festményünk, úgy sejtem, hogy nagyon értékesek. Már csak azért is, mert egy múzeumból hozta el őket a nagypapa a Don-kanyarból hazafele jövet. Akkoriban ez előfordult… Csak nem került értéktelen műtárgy egy ilyen helyre” – vallja be Tamás felcsillanó szemmel, amikor tudomást szerez arról, hogy a „Kincs a falon” projekt csapata akár pár névtelenül elküldött fotó alapján is felbecsüli a család képeit. Tamásnak csalódnia kell. Kolozsvári Gyula festménybecsüs, projektvezető kedves levélben értesíti: 20-30 ezer forintot ér az a portré, amelynek a fotóját megkapta. Az alkotó, Pettes József, manapság már nem túl divatos festő, és egy idős hölgy portréja amúgy sem tartozik a legkeresettebb témák közé.

Magyarországon több ezer értékes festmény lappang a nappalik falán vagy akár pincék, padlások, sublótfiókok mélyén úgy, hogy gazdáik nem is sejtik, milyen kincs birtokosai. Vagy fordítva – ahogy Tamásék esetében –, sokan hiszik azt egy-egy, a családi legendáriumban kitüntetett jelentőséggel bíró tárgyról, hogy egy nap mesés vagyonra válthatóak, ám azok hamisak vagy csak simán értéktelenek.

„Minden festmény történetet rejt magában, és akár értékes, akár értéktelen, érdemes a mélyére nézni” – vallja Kolozsvári Gyula, ezért is hívta életre társaival, művészettörténészekből, restaurátorokból, becsüsökből álló felkészült csapatát. Bárkinek segítenek a történetek felfejtésében, akár személyesen is, ha igény van rá. Díjmentesen és fáradhatatlanul dolgoznak azért, hogy az emberek tisztába kerülhessenek műtárgyaik jelentőségével, és nem utolsósorban azért, hogy rég keresett műalkotásokra bukkanhassanak – hiszen ezek a magyar kultúrkincs részét képezik.

A csapat tagjai korábban nem ilyen szervezett formában kutatták a kincseket hivatalos munkájuk mellett, szeptember óta van neve és honlapja a törekvésnek, azóta megsokszorozódtak a megkeresések.

Persze a legtöbb reménykedő tulajdonos reprókat őrizget, és meg kellett mondaniuk már drágán vett hamisítványról is az igazat, de nem érzik úgy, hogy bármelyik kör „felesleges” lenne. Néhányan sértőnek érzik a dekorációs értékű festmény meghatározást dédelgetett képük esetében, de volt olyan, akit boldoggá tettek azzal, hogy megtudta, noha a festmény értéktelen, a csodaszép keret viszont jó pár tízezret ér. Az is előfordul, hogy bár viszonylag értékes a kép, amelyet megmutatnak nekik, annyit kell költeni a restaurálására, hogy ennél a tételnél ez nem éri meg.

A „Kincs a falon” csapata sokféle tanácsot adhat, ha felmerül az igény, akkor segítenek felvenni a kapcsolatot olyan múzeumi szakemberekkel, akik alaposabb kémiai elemezést tudnak végezni. „Fontos elmondani, hogy mi nem folytatunk kereskedelmi tevékenységet, nem akarjuk pénzre váltani a tudásunkat, egyszerűen csak szeretnénk, ha ezek a kincsek előkerülnének, elfoglalhatnák méltó helyüket” – hangsúlyozza Kolozsvári Gyula hozzátéve, hogy nemsokára bővül a repertoárjuk: szobrokat is vizsgálnak majd, a végső cél pedig egy kiállítás megrendezése a legkülönlegesebb rejtőzködőkből.

Pár kép már most „bejelentkezett” a tárlatra. Egy értéktelen festménnyel bekopogtató család a „kincses” csapat unszolására megbontotta a kép hátulját, ahol egy 17. századi csendélet lapult, aminek az értéke körülbelül 3 millió forint. „A tulajdonosok megtartották a festményt, de azóta is jó hírünket viszik és támogatásukról biztosítottak minket” – meséli a projektvezető, aki szerint számos ilyen eldugott (átfestett, leragasztott) műkincs rejtőzködik az országban – a viharos múlt századnak köszönhetően.

És vannak képek, amelyek nem ilyen módon bujkálnak, csak sosem látta őket értő szem. Ahogy annak a világvégi faluban élő idős házaspárnak a 60 festményét sem, amelyre egy szomszédjuk hívta fel a figyelmet. Ő volt, aki lefotózta és elküldte az öttucatnyi alkotás képét, közöttük volt néhány értékesebb alkotás is, például Nagy Oszkár Téli naplemente című festménye 1928-ból.

Tamásnak nem volt ilyen szerencséje, ám csöppet sem bánkódik a hírre, hogy a nagypapa rosszul választott annak idején. „Valahol meg is könnyebbültem – mondja a férfi. – Én szeretem ezeket a képeket, most már tudom, hogy önmagukért, nem pedig azért mert értékesek. És nem állt elő a dilemma, hogy esetleg eladjuk-e őket.” Kincsek maradtak. Csak nem a világ, hanem család számára.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!