Kínos kiállítás - Kísértetbazár

A Várkert hosszan elnyúló épülete előtt nem kell sokat töprengeni, hogy hol a bejárat: a fél gyalogossávot elfoglalja a monumentális szoborcsoport a bejárat előtt. A homokzsákokon álló katonák, halódó ifjak és egy bajszos juhász(!) alkotta csoportosulás ra dikálisan idegen és eltúlzott méretű ebben a térben. Első ránézésre inkább a szocialista romantika II. világháborús szobraira emlékeztet. Még a jegypénztárig sem jutunk el, máris lánccsörgés, bakancscsattogás adja meg az alaphangot. Ha eddig nem tudtuk volna, már kitalálhatnánk, hogy a Nemzet Nagy Sokkolója, a Terror Házát megálmodó Schmidt Mária a kiállítás vezető kurátora. Különböző szimbolikus attrakciókból kifogyhatatlan a tárlat: bátran váltogatják egymást a horrorisztikus, a szürreális vagy a szimplán dögunalmas terek. A  koncepció lényege, hogy a kiállítás szervezői semmit nem akarnak megmutatni a látogatónak, irtóznak még a gondolattól is, hogy bármit megmagyarázzanak a világháborúról, hogy kik harcoltak és miért, és a címben sugallt új világról sem tudunk meg semmit. A vitrinekben gondos összevisszaságban elrendezgetett tárgyak feliratok nélkül árválkodnak. Nincs egy kiírás, hogy mit keres itt egy műláb, ott egy Ferenc József­mellszobor, amott egy gránátos vitrin mellett egy másikban rózsafüzér és kereszt. A szabad asszociáció üli itt torát, ha valakinek már kikopott a
fejéből az I. világháború, most bizton nem tud meg semmi lényegeset róla. Bár tegyük hozzá, azt alaposan dokumentálták, hogy mely frontokon mikor nyitották meg az első bordélyt...

A falakra írt befogadhatatlan mennyiségű, hírességtől származó idézetek először úgy tűnik, mintha kiadnának valami ívet, de hamar rájövünk, hogy csak a mi földhöz ragadt, mindenben logikát kereső elménk próbál kapcsolatot keresni Napóleon és Orwell félmondatai között – előbbinek amúgy is nyilván sok mondanivalója volt az I. világháborúról. Nekünk itt – legalábbis a tárlat kurátorának vasakarata szerint – átélni kell a háború borzalmait, ezért kelünk át egy gőzölgő, füstöt hányó mocsáron. Olyan bizarr elemekbe botlunk, mint az egyik szoba sarkába állított csipkeruhás, de gázmaszkot viselő kislány, és olyan dadaista kompozíciókba, mint a ló hátán álló mentőkutya, amely párost egyébként egy stilizált vágóhídon találjuk. Az élmény fokozását az állandó, riogató hanghatások hivatottak szolgálni, időnként épp csak nem esünk ki a cipőnkből.

Tulajdonképpen olyan az egész, mint a Pelikán József gátőr által gründolt Szocialista Szellem Vasútja: színes, hangos, vásári (bazári), cserébe nem ad semmi kézzelfoghatót. A két attrakció között sok a hasonlóság, sajnálatos, hogy a helyszínben különböznek, pedig ez a történelmi kísértetkastély is jobban illene a Vidám Parkba.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!